Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megváltozott név, töretlen lendület

Szöveg: Honvéd Tudományos Kutatóhely | Fotó: Rácz Tünde |  2019. november 23. 7:32

Az idén ötödik születésnapját ünneplő Honvéd Tudományos Kutatóhely a Magyar Honvédség legfiatalabb szervezete, amely az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság szervezeti elemeként működik.

1596072282

A kutatóműhely 2014-ben alakult meg és vette át a tudományszervezéssel, tudományos tevékenységgel kapcsolatos feladat- és tevékenységrendszert a Honvédség vonatkozásában. Az osztály megnevezése 2019. november 15-i hatállyal Honvéd Tudományos Kutatóhelyre (HTKH) változott.  

A HTKH kutatási területe – többek között – a katonai vezetés, biztonságpolitika, geopolitika- és stratégia, terrorizmus, hibrid hadviselés, szervezeti kultúra területeire terjed ki. Ezen területek közvetlenül támogatják a Magyar Honvédség előtt álló hadászati és hadműveleti, felsőszintű katonai és szakmai feladatok ellátását, különös tekintettel a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célkitűzéseire.

A tudományos szakmai műhely három – terrorizmusellenes és hibrid hadviselés; nemzetközi és regionális tanulmányok; alkalmazott szociálpszichológia – kutatócsoportban végzi tevékenységét. A HTKH munkatársai számos könyv és tudományos publikáció elkészítésében vettek részt, jelentős számú tanulmányt lektoráltak az MH tudományos kiadványai számára is, magyar és – elsősorban – angol nyelven. Az állomány tagjai oktatói és vendégelőadói tevékenységet végeznek (pl. honvédségi tanfolyamok, MH felsővezetői tanfolyam, felsőoktatási intézmények, a NATO Partnership for Peace felkelés elleni műveletek tananyag kidolgozása), illetve számtalan hazai és nemzetközi konferencián tartanak előadásokat.  A HTKH részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia legmagasabb, „A" kategóriás besorolásával rendelkező Honvédségi Szemle működtetésében, valamint szerkeszti és lektorálja a Hungarian Defence Review tudományos periodikát. Az utánpótlás nevelés és a fiatalok megszólítása érdekében a HTKH gyakornoki programot működtet.A kutatóműhely évente két konferenciát és számos szakmai workshop-ot szervez, mely rendezvények kiváló lehetőséget és fórumot biztosítanak a tudományos élet szereplőinek a szakmai kapcsolatok elmélyítésére és bővítésére, a legfrissebb tudományos eredmények megvitatására.A szervezet megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából a november 7-8-án megrendezett „Új dimenziók és generációs ugrás a hadviselésben" című nemzetközi konferencián – a HTKH Magyar Honvédség érdekében kifejtett tudományos tevékenysége, kiemelkedő kutatási munkája elismeréseként – Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka elismerését vehette át dr. Dudás Éva százados, dr. Lóderer Balázs százados, Fülöp Sándor tanácsos, dr. Kiss Álmos Péter tanácsos, Miletics Péter tanácsos és a kutatóhely vezetője, Szabóné Szabó Andrea alezredes.