Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mez helyett egyenruha

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Tóth László |  2019. augusztus 28. 7:16

Keller József egykori válogatott labdarúgó és fia, augusztus elején írták alá önkéntes területvédelmi tartalékos szerződésüket Egerben. Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalj újdonsült tartalékosai augusztus 27-én, kedden ölthették először magukra katonai egyenruhájukat az MH Anyagellátó Raktárbázis táborfalvai bázisán.

1599209599

A Budapesten élő, egykori ferencvárosi sportoló érdeklődését a Heves megyei önkéntes területvédelmi tartalékosokkal folytatott beszélgetések keltették fel a szolgálatvállalással kapcsolatban. Az egykori válogatott labdarúgó beszélgetésünk során kellemes emlékeket idézett fel sorkatonai szolgálatáról: „1988-ban, sorkatonaként rengeteg barátra tettem szert, jóval elhivatottabb lettem, és ez a sportkarrierem során az előnyömre is vált."

A címeres mezt huszonkilenc alkalommal felöltő Keller József, most katonai egyenruhát visel, immáron ÖTT törzsőrmesterként. „Amióta aláírtam a szerződést, csak pozitív visszajelzéseket kaptam, sokan gondolkoznak rajta, hogy a nyomdokaimba lépnek. Örülök, hogy belevágtam, mindemellett megtisztelve érzem magam, hogy újra beöltözhetek" – hangsúlyozta az FTC korábbi játékosa, a klub örökös bajnoka.

1599209600

Fia, ifj. Keller József hasonlóan motivált, alig várja a kiképzést. „Fontos számomra, hogy édesapám oldalán gazdagodhatok új élményekkel. Mindig is ösztönzően hatott rám, hogy egymás húzóerői leszünk a felkészítés során. Legjobban a lövészetet várom, bízom benne, hogy jól teljesítek majd" – árulta el a területvédelmi tartalékos őrmester.

Az MH Anyagellátó Raktárbázis táborfalvai bázisának ruházati elosztópontján Keller Józseffel és harmincéves fiával egyidőben, huszonnyolc területvédelmi tartalékos ölthette magára egyenruháját. Ezzel hivatalosan is elkezdődött az a tíz modulból álló kiképzés, amely alkalmazkodik az elfoglaltságukhoz: havonta egy-egy hétvége, vagy egy kéthetes nyári kiképzés vár rájuk.

1599209600

Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalj – Keller József mellett – számos sportcsillagot tudhat magáénak: Lévai Péter ÖTT szakaszvezető hosszútávfutásban, Pallagi Csaba ÖMT zászlós íjászatban és lövészetben, Nagy Gábor ÖTT törzsőrmester, Jónás Ádám ÖTT zászlós, valamint Sóos Hunor Attila őrvezető pedig a közelharc területén teljesített kiemelkedően.

1599209600