Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tömegsírt tártak fel Miskolcon

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. augusztus 27. 18:41

Tömegsírt tártak fel Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum előtt, a Pannon-tenger elnevezésű múzeumi részleg építési területén – írta az Észak-Magyarország szerdán. Az eddigi vizsgálatok szerint vélhetően az 1919-es Tanácsköztársaság vagy a második világháború idején temethették el azt a 22 embert, akinek a maradványait most fellelték.

A Herman Ottó Múzeum épülete korábban az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bizottságának székháza volt, ezért Miskolcon elterjedt, hogy a tömegsírba az 1956-os forradalom idején kivégzetteket temették el, ezt azonban határozottan cáfolta a megyei napilapnak nyilatkozó Kővári Ivett biológus-antropológus, a múzeum régészeti osztályának munkatársa.

A szakember szerint az a legvalószínűbb, hogy katonai kórház működött a területen, és az ott elhunytakat temették el a jelenlegi építési területen – olvasható az Észak-Magyarországban.

Fotó: www.boon.hu