Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Mikulásország” a Stefánián

Szöveg: Kresz Fruzsina |  2018. december 12. 17:16

Csodálatos napot tölthettek el együtt a gyermekek és szüleik december 9-én, vasárnap Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ „Mikulásország” rendezvényén.

1599197199
A Tihanyi Vándorszínpad szórakoztató és interaktív előadásával kezdődött a program, majd megérkezett a Mikulás. A gyerekek beszélgethettek vele és mindenki megkapta a várva várt ajándékcsomagot is.

1599197199
Ezzel egy  időben a „mikulásműhelyben" kézműves-foglalkozásra, arcfestésre, csillámtetoválásra és mókás játékokra is lehetőségük volt a gyerekeknek. Sőt, karácsonyi díszeket és ajándékokat is készíthettek. A könyvtár pedig egész napos nyitva tartással és érdekes könyvtári barangolással várta a családokat.

1599197199
A második adventi gyertya meggyújtása előtt a XIV. kerületi Liszt Ferenc Általános Iskola Erdőzsongás kiskórusának énekes, zenés műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. A gyertyát Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök gyújtotta meg, miközben az ünnep jelentőségéről és a szeretetről beszélt.

1599197199
Fotó: a szerző felvételei