Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Minden, amit a Nagy Háborúról tudni érdemes

Szöveg: Szűcs László |  2014. március 31. 11:48

Az idei év az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekről szól. Vannak azonban olyanok, akik számára a Nagy Háború nemcsak a centenárium miatt fontos, hanem − mondhatni − nap mint nap foglalkoznak az egy évszázaddal ezelőtt kezdődött események feldolgozásával, vizsgálatával, kutatásával, ismertetésével.

Négy esztendővel ezelőtt, 2010. június 28-án, tehát az első világháború kitörésének 96. évfordulóján indult el egy blog, ami azóta a háborúval foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő írások legnagyobb és legismertebb hazai fóruma lett.

«A Nagy Háború írásban és képekben»  címet viselő blog – amelynek hátterében a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány áll – indítása tudatos volt" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Pintér Tamás, az oldal egyik szerkesztője, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Mint elárulta: két kutatótársával már addig is több mint tíz éven keresztül járták az egykori hadszíntereket és csatatereket, s úgy gondolták, hogy ezeket a kutatási eredményeket érdemes lenne elektronikus formában is megjelentetni.

1595969466
A Nagy Háború blog címoldala

„Azért esett a választás az internetre és a blogra mint műfajra, mert szerettünk volna olyan elektronikus portált indítani, ami interaktív, tehát nem statikus, azaz szerkesztésében az olvasó is fontos szerepet kaphat. Kommentelhet, anyagot küldhet, maga is írójává válhat a blognak. Fontos cél volt emellett, hogy ne egy szűk körű társaság legyen az oldal szerzői gárdája, hanem mindazok, akik érdeklődnek az első világháború iránt" – mondta Pintér Tamás, hozzátéve: a blog írását négyen kezdték – rajta kívül Babos Krisztina, aki egyúttal társszerkesztő is, Rózsafi János és Stencinger Norbert –, ma már azonban 16 állandó szerző publikációi jelennek meg az oldalon. Ők valamennyien szakmabeliek, muzeológusok, levéltárosok, könyvtárosok, történészek, akik valamilyen szállal kapcsolódnak az első világháborúhoz mint kutatási témához.

Természetesen minden állandó szerzőnek „jó oka van arra", hogy elkezdett az első világháborúval foglalkozni – mondta a blog szerkesztője. Ő egyébként személyes kötődés miatt választotta kutatási területeként az első világháborút. Dédnagyapja végigharcolta szinte az egész Nagy Háborút, megjárta a szerb és montenegrói, az orosz, valamint olasz harctereket, sőt a piavei átkeléskor meg is sebesült, életét olasz katonák mentették meg. Haláláig nagyon sokat mesélt élményeiről, és ez annyira megfogta Pintér Tamást, hogy már középiskolás korában elhatározta: ezzel a történelmi korszakkal szeretne foglalkozni.

1595969466
Pintér Tamás: cél volt, hogy ne egy szűk körű társaság legyen az oldal szerzői gárdája

Pintér Tamás szerint természetesen nemcsak a szakmabeliek kapnak szerepet a blogon, hanem az olvasók is, akiket már négy évvel ezelőtt, az első bejegyzéssel megszólítottak, és akik azóta is rendszeresen kommentálják a bejegyzéseket, sőt nemritkán ők maguk is küldenek be képeket, dokumentumokat, feljegyzéseket, történeteket.

„Nagyon nagy örömünk van a blogban. Nem gondoltuk, hogy ennyi emberrel meg tudunk ismerkedni, hogy ennyire be tudjuk őket vonni a blog önkéntes alapon szervezett munkájába, hogy a szerzői és olvasói körünket ilyen mértékben ki tudjuk terjeszteni a határon túlra. Ma már van szerzőnk a Délvidékről, Erdélyből, a Felvidékről, de Szlovéniából is. Nemegyszer kaptunk már nem magyar nyelvű anyagot Szlovéniából, illetve Olaszországból, és ezeket igyekeztünk az eredeti és magyar nyelven is megjelentetni" – összegezte az elmúlt évek munkáját Pintér Tamás, aki elárulta azt is: az elkövetkezőkben még tovább szeretnék növelni a blog nemzetköziségét. Terveik szerint nemcsak a Kárpát-medencében élő magyarokat szólítanák meg, hanem az egykori Osztrák−Magyar Monarchia területén élőket is.

Pintér Tamás szerint az elmúlt négy év rengeteg pluszt hozott a blog állandó szerzői csapatának is. Megismertek egy olyan közösséget, amelyet érdekel az első világháború, és maga is rendelkezik számos információval, dokumentummal a történelmi eseményekről. Sőt, ezekből a forrásértékű anyagokból nemcsak a blog, hanem a történelemtudomány is tud profitálni.

1595969466
Az oldal a maga módján készül az első világháború kitörésének századik évfordulójára

Természetesen az oldal a maga módján készül az első világháború kitörésének századik évfordulójára. Pintér Tamás elmondta: egyebek mellett szeretnének új sorozatokat indítani, valamint a jelenleginél jobban nyitni a tudományosság felé.


Fotó: Tóth László