Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindenkinek kötelessége a haza védelme

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. március 16. 16:15

Az Alaptörvényben foglaltak szerint nemcsak a katonáknak, de minden állampolgárnak kötelessége a haza védelme, ezért is jó kezdeményezés a KatonaSuli-program, amely felkészíti a diákokat a katonai alapismeretekre – mondta Bozó Tibor dandártábornok március 16-án hétfőn, Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián, a programban részt vevő tanárok továbbképzésének megnyitóján.

1595989576

Az alakulat parancsnoka hangsúlyozta: az ilyen rendezvény azért is nagyon hasznos, mivel az érintett tanárok hozzájuthatnak az oktatáshoz elengedhetetlen elméleti és gyakorlati ismeretekhez a továbbképzés két hete alatt. A pedagógusok egyebek mellett felpróbálhatják az egyenruhát, és a gyakorlatok alatt felkészítik őket a katonalét alapjaira is.

Bozó Tibor azt kérte a résztvevőktől, legyenek befogadóak, hiszen a cél, hogy iránymutatást kapjanak a tantárgy oktatását illetően.

Mint elhangzott: az ország különböző részeiből érkezett középiskolás tanárok összesen 80 órát töltenek a szentendrei bázison, míg 40 órában e-learning keretében ismerkednek a tantárgy oktatásának részleteivel.

1595989576

A gyakorlati felkészítés során a tanárok megismerkednek majd egyebek mellett az elsősegélynyújtással, a fegyverek kezelésével, a tájolással, illetve más hasznos „praktikákkal".

A tanfolyam végén a pedagógusok tanúsítványt kapnak arról, hogy elvégezték azt, és a köznevelésügyi törvény alapján ez feljogosítja őket a katonai alapismeretek nevű tantárgy oktatására, illetve arra, hogy érettségiztessenek is abból.

A hétfőn kezdődött felkészítés az első, de a következő hónapban Szolnokon is rendeznek egy hasonlót; az első csoportba összesen 15 tanár jelentkezett.

Több mint 60 iskolában működik a KatonaSuli-program ebben a tanévben, és a háromezret is meghaladja azon diákok száma, akik felvették a választható tantárgyat, a katonai alapismereteket.

1595989576

Fotó: Dévényi Veronika