Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindennapok üzemanyag-laboránsként

Szöveg: Varju Kitti | Fotó: Dévényi Veronika |  2020. május 25. 10:38

Azt gondolhatnánk, hogy a repülőgépek egy egyszerű tankolást követően emelkednek a magasba, a kerozint pedig közvetlenül kapják valamilyen tárolóból, pedig ez a folyamat ennél jóval összetettebb.

1596079950

Az üzemanyag-laboránsok munkájáról nem olvasunk nap mint nap, de a háttérben mégis rengeteget tesznek a repülésbiztonságért. A Magyar Honvédség számos területet átfogó, nagy rendszerének ugyan csak kis részét képezik az üzemanyag-laboratóriumok, de az általuk képviselt professzionalizmus meghatározó jelentőségű. Ezt a magas fokú szakmaiságot ismeri el az Anyagellátó Raktárbázis által alapított és a Központi Üzemanyag Labor értékelése alapján megítélt szakmai díj, ami egyben jelképezi azt is, hogy mindenki a saját szakterületén maximumot nyújtva, egyformán képes hozzájárulni a Magyar Honvédség sikereihez, hiszen a katonalét egy igazi csapatmunka.

Az üzemanyag-laboránsok felelősségteljes munkájának köszönhetően folyamatos felügyelet mellett kerül megfelelő minőségű kerozin a légi járművekbe. Bár ők a háttérben dolgoznak és feladatkörük talán kevésbé ismert, a repülésbiztonság szempontjából kulcsfontosságú pozícióról van szó.

1596079951

Legyen szó bármilyen járműről, fontos tudni, hogy az üzemanyag csak szigorú ellenőrzést követően válik felhasználhatóvá és nincs ez másként a repülőeszközök esetében sem, amelyeknél fokozott biztonsági kockázatot jelenthet a nem megfelelő minőségű kerozin betöltése. Épp ezért nélkülözhetetlen az üzemanyag-laboránsok munkája a Magyar Honvédségben, akik hazánk három katonai repülőterének üzemanyag-vizsgáló laboratóriumaiban, a hetényegyházai MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) laboratóriumában és a pusztavacsi központi laboratóriumban végzik feladatukat.

„A laborosok egyik legalapvetőbb feladata a beérkező és kiadásra kerülő üzemanyagok ellenőrzése, amely a repülésbiztonság szempontjából kritikus tényezőnek mondható. Mi döntjük el, hogy a bevizsgált kerozin belekerülhet-e az adott légi járműbe, ezzel is garantálva az ilyen okból eredeztethető meghibásodásoktól mentes, biztonságos repülést" – tudtuk meg Takácsné Horváth Hajnalka főtörzsőrmestertől, az MH Pápa Bázisrepülőtér Laboratórium Üzemeltető Raj rajparancsnokától.

1596079951

A pápai bázisra vasúton vagy közúton érkezik az üzemanyag, amelyet aztán kötelező vizsgálatoknak vetnek alá. Ha a minőség megfelelő, akkor felhasználhatóvá válik az üzemanyag. A töltőjárművek mindig útrakészen állnak, tartályukban a már bevizsgált üzemanyaggal, a betöltést követően pedig újratankolják őket. Ekkor ismét fontos szerephez jutnak a laborosok, hiszen ők ellenőrzik, hogy a felszívás során nem került-e mechanikai vagy vízszennyeződés a már korábban ellenőrzött üzemanyagba. A bázisra érkező repülőeszközök azonnali intézkedést igényelhetnek a nap bármely szakában, így a 24 órás szolgálat mindig készen áll. 

A bázisrepülőtér hatalmas tárolókapacitással rendelkezik a két üzemanyagtelepének köszönhetően. Szükség is van a nagy mennyiségű tartalékra, mert Pápán települnek a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) C-17 Globemaster III típusú stratégiai szállítógépei, amelyeknek egyenként közel 140 ezer liter kerozinra is szükségük lehet. Az északi és a déli telep összeköttetésben áll egymással, a tartályok közötti üzemanyag-áramoltatás földalatti csővezetékeken biztosított. A legnagyobb töltőjárművet kb. 45 perc alatt lehet feltölteni és ugyanennyi idő alatt végezhető el a repülőeszközök töltése is.

1596079952

Az MH ARB pusztavacsi Üzemanyag Bevizsgáló Alosztálya – az üzemanyag-laborok munkáját felügyelő központi laboratórium – első alkalommal szervezett szakmai vetélkedőjét az MH PBRT háromfős csapata nyerte meg, amelynek tagjai Takácsné Horváth Hajnalka ftőrm., Szabó Csaba szkv. és Nagy Szabolcs szkv. voltak.

Ez a cikk kivonata a Honvéd Altiszti Folyóirat 2020/1. lapszámában megjelent Laboránsok c. írásnak.

1596079952