Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Misszióra készen

Szöveg: Révész Béla |  2013. november 3. 9:16

Zárógyakorlaton adott számot tudásáról az Afganisztánba készülő Műveleti Tanácsadó Csoport 2. váltása.

A június óta tartó kiképzési folyamat zárult le a héten az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi kiképzőbázisán. A harcászati gyakorlat során az állomány feladat-végrehajtó és reagálási képességét mérték fel valós körülményeket szimulálva.

1595962279
Konvojban – ezúttal még csak Hajdúhadházon

A különböző részfeladatok során ellenőrizték a biztosítási, járőrözési, kísérési teendők végrehajtását, a békefenntartás módszereinek és eljárásainak ismeretét és azok alkalmazási képességét, a fenyegetésekre történő reagálásokat, valamint a katonák lőkészségét egy valóságot szimuláló szituációban.

Az utóbbi során az MTCS-2 állománya konvojban haladt egy afganisztáni területen. A valóságot modellező gyakorlaton a menetet támadás érte, amelynek következtében az első jármű vezetője megsérült, a konvoj pedig megállásra kényszerült. A katonák felvették a harcot, majd a készenlétben álló, s a helyszínre érkező QRF (gyorsreagálású erők) egység azonnal megkezdte az ellenség felszámolását. A harc után a sérültekhez egészségügyi mentést kértek, az MTCS konvoja pedig folytatta útját.
A zárógyakorlaton egyszerre értékelték a parancsnokok harcszervezői és irányítói, illetve az alegységek harcászati tevékenységét, valamint a lövészeti eredményt.

1595962280
Többek között természetesen a lövészeti eredményt is értékelték

Az összesen több mint húsz mozzanatból álló gyakorlat sikeres végrehajtása volt a felkészülő állomány utolsó kiképzési feladata.
A kontingens novemberben kezdi meg féléves szolgálatát Afganisztánban. Fő feladataként az afgán biztonsági alakulatok törzseinek munkáját segíti, valamint összekötői tevékenységet folytat az afgán biztonsági erők és a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF- RC-N) Északi Regionális Parancsnoksága között.

1595962280
Még ebben a hónapban Afganisztánba utaznak

A műveleti feladatok mellett kiemelt szerepet kap az állomány folyamatos képzése, ismeretszintjének fenntartása és fejlesztése, valamint különféle tanfolyamok, képzések szervezése és levezetése az afgán biztonsági erőknek. A csoport parancsnoka Bárány Zoltán ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Szárazföldi Hadműveleti és Kiképzési Főnökség főnöke.

Fotó: Bán Attila főtörzsőrmester

Címkékgyakorlat