Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagy elődeink példáját követve…

Szöveg: Mátyás Andrea |  2014. március 29. 11:15

Évértékelő és feladatszabó értekezlet rendeztek Székesfehérváron az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél március 27-én.

A katonai szervezetek életében meghatározó jelentőségű az éves értékelő és feladatszabó értekezlet. Fontos, hogy a teljesített feladatainkat újra értékeljük, valamint a leszűrt tapasztalatokat beépítsük a minél szakszerűbb feladat-végrehajtás érdekében − mondta bevezetőjében Koronczai Tibor alezredes, parancsnokhelyettes.

1595969437
Benda László ezredes értékelte az elmúlt esztendő feladatait

Benda László ezredes − aki ez év elejétől látja el az alakulat megbízott parancsnoki teendőit − az ezred értékelésénél kiemelte azt az összetett, szerteágazó feladatrendszert, amit 2013-ban is végrehajtott a talán legnagyobb múlttal rendelkező, fennállásának 65. évfordulóját a napokban ünneplő alakulat.

2013-ban a híradó, illetve informatikai szakterületen a katonai szervezetek békehíradása, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság tábori hírrendszerének összeköttetése, a nemzetközi és hazai gyakorlatok híradásának biztosítása, a missziós szakfelkészítések végrehajtása tartozott az alakulat legfontosabb feladatai közé, de sok esetben az országos jelentőségű rendezvények, bemutatók híradó és informatikai biztosítását is elvégezték.

1595969438
Az alakulat fontos részt vállalt a DCM-század megalakításával kapcsolatos feladatokból is

Az értekezleten elhangzott: az ezred fontos részt vállalt a Nemzeti Telepíthető Híradó és Informatikai Század (DCM) megalakításával kapcsolatos feladatokból, valamint − a NATO számára történt felajánlást követően − folyamatosan biztosítja az alegység működési és kiképzési feltételeit.

Vass Sándor dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség csoportfőnöke hangsúlyozta: nincs könnyű helyzetben az ezred, hiszen rendkívül széles az a paletta, ahol helyt kellett állniuk.

Fotó: Bödő Viktória