Nagy felelőssége volt Ferenc Józsefnek a magyar szabadságharc vérbe fojtásában

A VERITAS Történetkutató Intézet, a HM HIM és a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének közös rendezvényén Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka megnyitó beszédében emlékeztetett, hogy a konferencia apropóját Ferenc József halálának 100. évfordulója adja, ugyanis a császár 1916. november 21-én hunyt el. Ugyanakkor nem csak az uralkodó életútja és tettei, de az általa vezette államalakulat is különlegesnek számít, és természetesen a kettő szorosan összefügg. A konferencián ugyanakkor külön hangsúlyt fektetnek a magyar szabadságharcra és az azt követő megtorlásra, amit az ezredes a történelem egy különösen fájó epizódjának nevezett. Ezeken kívül Ferenc József nevéhez fűződik a neoabszolutizmus és egy új államalakulat (az Osztrák-Magyar Monarchia) létrehozása a kiegyezést követően.

Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója azt mondta, a konferencia pontosan végig követi azt az utat, amit az uralkodó a trónra lépése előtti időszaktól az első világháborúig, illetve haláláig megtett. Rámutatott, a rendezvény azért is időszerű, mert Ferenc József kapcsán a történész szakmában és a közéletben is viták vannak. „Azt gondolom, hogy éppen ez a konferencia jelezheti azt, hogy a történettudományban és a történetírásban is szükség van arra, hogy különböző véleményen lévő, különböző intézményekben dolgozó kollégák együttműködjenek" – hangsúlyozta.

Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese az Egy kapcsolat nehéz kezdete: Ferenc József és a magyarok 1848–1849 című előadásában bemutatta a császár trónra lépését megelőző időszakot, majd pedig a magyar szabadságharcot és az azt követő megtorlást. Mint mondta, Ferenc József az uralkodóház ifjú reménységének számított, amikor a meggyengült birodalom irányítását átvette I. vagy V. Ferdinándtól 1848. december 2-án. Magyarország azonban nem ismerte el a trónváltozást: Kossuth Lajos javaslatára az Országgyűlés úgy döntött, hogy az osztrák birodalomról való lemondás nem teszi semmissé a magyar királyi kötelezettségeket.

Hermann Róbert rámutatott, hogy a magyar Országgyűlés nem zárkózott el Ferenc József személyétől, egyszerűen feltételekhez kötötték a váltást.

Ferenc Józsefnek négy nagy problémával kellett szembe néznie, amikor a döntésképtelennek tartott elődjétől átvette a trónt: az itáliai háborúval, a magyar szabadságharccal, a német egység kérdésével és a birodalom alkotmányosságával. Ugyanakkor a szabadságharc sikerei miatt egyre világosabbá válik számára, hogy a „magyar kérdést" saját erőből nem tudja megoldani. Ezért – a világon addig példa nélküli módon – egy másik nagyhatalomnak, Oroszországnak a segítségét kéri. Az orosz cár, I. Miklós ígéretet tesz egy akkora hadsereg kiállítására, ami önmagában nagyobb, mint a forradalomban harcoló osztrák és magyar haderő együttes létszáma: mintegy 200 ezer katona indul útnak Magyarország felé. Segítségükkel a szabadságharcot leverték és elkezdődött Haynau rémuralma Magyarországon. A császárnak ebben játszott szerepe egyre világosabb, és a korabeli feljegyzésekből is kiderül, hogy személyesen ragaszkodott a szigorú büntetéshez, vagyis a kivégzésekhez. Még az oroszok is enyhe büntetést kértek a magyar szabadságharcosokra, de Ferenc József ezt elutasította arra hivatkozva, hogy neki egy egész birodalomra kell gondolnia. A császárnak kaporra jött Haynau vérszomja is, és elfogadta az általa tett javaslatokat, így a véreskezű bárónak csak a halálos ítéletek végrehajtása után kellett jelentenie a kivégzésekről. Ez azt jelenti, hogy Haynau szabadkezet kapott. A világot megrázza a kegyetlenség, amit Ferenc József tanúsít: tiltakoznak az angolok, de még maga az orosz cár is. A kivégzések leállítása után elmarad az amnesztia, és majd csak 1850-ben hirdetik meg, de vannak olyanok, akik csak 1859-ben szabadulnak.

Hermann Róbert szerint a fentiekből látható, hogy Ferenc Józsefnek nagyon komoly személyes felelőssége volt a szigorú büntetésben és a megtorlásban. „Kétség kívül nem hanyagolható el a környezet hatása, de a császár alapvetően maga döntött – felelőtlenül, mindkét értelemben" – hangsúlyozta a szakértő.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária