Nagy Háborús karácsonyok

A Nagy Háborúban az ünnepek közeledtével a hadvezetés igyekezett az ünnephez méltó körülményeket teremteni. Bőségesebb volt az ellátmány, több hús, sonka, szalonna is került az „ünnepi asztalra", a bor vagy rum fejadagokat megemelték. A lelkek ápolásáról pedig a tábori papok, lelkészek gondoskodtak, akik miséket, istentiszteleteket tartottak. A bakák szükségeszközökből karácsonyi díszeket készítettek. Lőszerhüvelyekbe olajat öntöttek és kanócot állítottak bele, ezzel szimbolizálva a gyertyát, vagy dióval, almával, különböző színes papírokkal, töltényekkel díszítették fel a fenyőfákat, fenyőágakat. Ezeket körül állva karácsonyi dalokat énekeltek és beszélgettek. 

A szerencsésebb frontszakaszokon elnémultak a fegyverek, a harci tevékenységek szüneteltek. A lövészárkok közelségét kihasználva – bár a hadvezetés sehol sem engedélyezte a „frontbarátkozást", mivel nagymértékben ronthatta a harci morált – a katonák egymásnak átkiabálva kívántak boldog karácsonyt.

Feljegyzésekből tudjuk, hogy például az olasz hadszíntéren, az Isonzónál az egyik frontszakaszt a székesfehérvári 69. gyalogezred 3. zászlóalja védte. 1915. karácsonyán a bakák a 240-es számú magaslaton egy több méteres fenyőfát díszítettek fel, és különböző égőket helyeztek el rajta. A fények felvillantak, és a szemben álló olasz katonák hirtelen nem tudván, hogy miről van szó tüzelni kezdtek a fényben pompázó karácsonyfa irányába. Pár perc múlva, amikor rájöttek, hogy igazából mire is tüzelnek, abbahagyták a lövöldözést. Ezt követően csend állt be és béke honolt az egész frontszakaszon.

Galíciában pedig egy, az oroszokhoz kötődő karácsonyi történetet ismerhetünk meg Mészáros Vilmos győri tartalékos népfelkelő hadnagy memoárjából, aki az ostromlott Przemysl várának feladását követően orosz hadifogságba került.

„Karácsony előtti napokban egyik járőrünk a vár déli frontján fehér levélborítékot talált egy bokor ágára tűzve. Németül Przemysl vára hősies védőihez volt címezve. Az V. erődben Hocmann alezredes erődparancsnok bontotta fel. Tartalma magyar fordításban ez volt: Przemysl vára hősies védőinek kellemes, nyugodt karácsonyi ünnepeket kíván az N.-ik orosz tüzérezred 4-ik ütegének tisztikara és legénysége. Kívánjuk, hogy minden legbensőbb kívánságuk teljesüljön! így szólt az angyal: Béke a földön a jóindulatú embereknek! – A levelet Martinek vezérkari ezredes, védőkerületi parancsnokhoz továbbították, aki megírta rá a választ oroszul: A várőrség nevében köszönöm a szíves karácsonyi jókívánságokat. A közeledő orosz karácsonyra lovagias ellenfeleinknek mi is boldog ünnepeket kívánunk. Remélem, hogy az orosz karácsonyt már békében, együtt ünnepelhetjük meg! – A válaszlevél kézbesítésével Krausz János barátomat bízták meg, aki feladatát a nála megszokott vakmerőséggel teljesítette. Két ember kíséretében világos nappal elindult az orosz állások felé. A levelet hosszú mogyorófa vesszőre tűzve magasra tartotta. Mikor az oroszok kíváncsiságát felkeltette a szokatlan jelenség és itt is, ott is kiemelték a fejüket a fedezékek mögül, Krausz János meglengette előttük a botra tűzött levelet, azután leszúrta a botot a földbe, és embereivel együtt visszavonulva lefeküdtek figyelni. Az orosz állásból jobbról-balról két-két fegyveres ember rohant előre és a letűzött bot magasságában védelmi állásba helyezkedtek. Azután egy fegyvertelen altiszt a bothoz rohant, levette róla a levelet, felmutatta Krausz Jánosék felé és társaival visszavonult a fedezék mögé. A kézbesítés szabályszerűen megtörtént…

Az oroszok a maguk részéről biztosították nekünk a karácsonyi nyugalmat. Az ünnepek alatt nemcsak támadási kísérlet nem volt, de egyetlen orosz ágyú sem dördült el."

Remélem, hogy ezzel a kis írásommal sikerült egy kicsit közelebbről bemutatni, hogy a katonák még ezekben a vérzivataros időkben is, még ha rövid időre (néhány napra) képesek voltak félre tenni az átélt borzalmakat, és „becsempészni a békét" a lövészárkokba.