Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-csatlakozási rendezvény

Szöveg: MH KKH |  2015. március 20. 11:49

A brüsszeli NATO-központban Magyarország NATO-csatlakozása óta minden évben hagyományosan márciusban, a V4-es országokkal közösen, Spring Party néven fogadást rendez a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatala, ahol Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával karöltve közösen vendégül látjuk a központban dolgozókat.

1595989848

Idén március 19-én tartották a szám szerint 16. NATO-csatlakozási rendezvényt, amelyre meghívást kaptak a brüsszeli magyar diplomáciai képviseletek vezetői és dolgozói, a NATO, az EU és a partnernemzetek nagykövetei, katonai képviselői, valamint a delegációk tagjai, illetve a NATO Nemzetközi Titkárság és a Nemzetközi Katonai Törzs dolgozói.

A résztvevőket − mintegy ezer főt − Falkowski Andrzej vezérőrnagy, lengyel; Žižka Miroslav vezérőrnagy, cseh; Kocian Miroslav vezérőrnagy, szlovák és Domján László vezérőrnagy, magyar katonai képviselő fogadta. A vendégek szabadon választhattak a nemzetek által kínált, külön nemzeti standokon elhelyezett ételekből és italokból.

Az általunk kínált gasztronómiai különlegességek, valamint a magyar hagyományokat, kultúrát, turisztikai látnivalókat népszerűsítő prospektusaink méltán nyerték el a vendégek elismerését. Nagy tetszést arattak a Budapest impozáns részleteit és a Magyar Honvédség műveleti szerepvállalását bemutató tablóink is.

Az eseményen fő feladatnak tekintettük a hagyományos hazai ízek megjelenítésén túl Magyarország és a Magyar Honvédség népszerűsítését, továbbá a nagyszabású protokollrendezvény további lehetőséget biztosított szakmai kapcsolataink elmélyítésére.

1595989849

Fotó: MH KKH

CímkékNATO