Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nehéz a dolga a katonanövendéknek

Szöveg: Markovics Zita hadnagy |  2014. augusztus 27. 11:39

Térképismeret, tájoló használata, fegyverzettechnika. Ez volt a második nap könnyebb része a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Békatáborának lakói számára. A csaknem 10 kilométeres – gumikarabéllyal végrehajtott − menetgyakorlat egy kis katonai testneveléssel megszakítva már jobban próbára tette a fiatalokat.

1595977570

A túra során a velük tartó kollégiumi nevelőtanár a Nagysándor József-emlékműnél az 1849. augusztus 2-ai csata jelentőségéről beszélt röviden a diákoknak. A csapat az orosz hadifogoly- és járványtemető mellett is elidőzött, itt Fekete András főhadnagy, táborparancsnok arról beszélt a növendékeknek, hogy milyen feladatok várnak majd rájuk a hadisírgondozás és a temető-karbantartás kapcsán.

A leendő kilencedikes katonanövendékek saját bőrükön tapasztalhatták, milyen nehéz egyenruhában, málhazsákkal és gumikarabéllyal helyváltoztató mozgásokat végezni. Azonban bizonyították: kiváló fizikai állóképességgel és megfelelő elszántsággal érkeztek a honvéd középiskolába.

1595977570

Fotók: a szerző felvételei