Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem gyorsan, de sokat

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2012. október 6. 7:04

A legtöbb ember manapság általában csak a busz vagy a villamos után fut, aztán ha eléri, akkor megállókon keresztül liheg a túlzott megerőltetéstől. Persze katonaberkekben a futás egy szintig mindenkinek kötelező, de léteznek olyanok is, akik számára mindez egyenesen életformává vált. Ilyen például Geréd László zászlós, aki ugyan nem tud gyorsan futni, „csak” nagyon sokat.

Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ Katonai Légiforgalom-szervezési Központjában légiforgalmi tájékoztatóként dolgozó zászlós tipikus ülőmunkát végez, ám szabadidejében kis túlzással vagy fut, vagy fekszik, esetleg gyereket nevel. De leginkább fut, akár huszonnégy órán keresztül is…

1595942712

A sportág iránti szenvedélye – saját bevallása szerint – már kiskorától megvolt benne. Igaz, az első időkben, úgy körülbelül röpke húsz évig, elsősorban a focilabda után/elé futott. Futballberkekben viszont közismert alapvetés, hogy ideális esetben a legtöbbet a labdának kell futnia, nem a játékosoknak, mivelhogy a bőrgolyó mindenki másnál jobb kondíciónak örvend, és bizony az emberekkel ellentétben sosem fárad el. Geréd Lászlót így érthető módon nem is elégítette ki egy-egy focimeccs, ő maga akart még sokkal többet futni, levezetve mozgásigényét.

„Egy ideig párhuzamosan futottam és fociztam. Indultam például a Pécs−Mohács futóversenyen, aztán mentem még focizni egy kicsit. Csak hát, ha az ember komolyan veszi, akkor a kettő együtt nem megy, így aztán váltottam és csak a hosszútávfutásra koncentráltam" – eleveníti fel a kezdeteket Geréd László.

1595942712

A zászlós 1995-ben Taszáron, Domán Gábor nyugállományú százados irányításával vágott bele tervszerűen a hosszútávfutásba, hetente négy-öt edzéssel. Egyre többet és többet futott: az első félmaratonja után manapság már tizenkét, illetve huszonnégy órás versenyeken vesz részt. Legutóbb például Sárváron…

„Az ilyen versenyeken induláskor mindenki kap egy chipet, ami a megtett kilométereket méri. Ott egy kilométeres körpályán futottunk, ki mennyit bírt. A verseny ideje alatt tulajdonképpen mindenki akkor áll meg, amikor akar, még akár aludhat is vagy beszélgethet a másikkal. Alvásra szerencsére nem volt igényem, én inkább sokat ettem" – mondja a hosszútávfutó.

A legnagyobb próbatétel és egyben a legnagyobb élmény számára az idén teljesített Ultrabalaton-verseny volt, melynek érdekessége, hogy a nagy hőségben a 127 induló közül csupán 34-en értek célba − köztük természetesen ő maga is.

Már csak az a kérdés, hogy miként lehet kibírni mindezt, és kell-e valamilyen különleges adottság az ilyen extrém hosszú távok teljesítéséhez? A zászlós szerint erre bárki képes lehet, mert itt az akaraterő a leglényegesebb.

1595942713

„Eleinte én is kételkedtem, ám aztán ahogyan kezdtek nőni a távolságok, elkezdtem hinni benne. Hosszú távon mindenképpen számolni kell a holtpontokkal, és ezeket kell fejben lerövidíteni, illetve ezeken kell átlendülni. Én például általában inspiráló dolgokra gondolok ilyenkor, de aztán akadnak olyan periódusok is, amikor az ember semmi mást nem csinál, nem gondolkodik, csak fut. Aztán egyszer csak észreveszi: megtett húsz kilométert" – véli Geréd László, aki szeretné, ha az MH LVIK-en belül jövőre megalakulna egy futócsapat.

Mint mondja, a katonának szüksége van a jó alap-állóképességre, és ennek megszerzéséhez a futás kiváló segítséget jelent.

Geréd László zászlós különben az idei Magyar Honvédség szintű mezei futóbajnokságon, a gyakorlóöltözetes futásban második helyen végzett. Tudják, miért? Mert a három kilométeres táv neki igencsak rövidnek bizonyult… Túl gyorsan ugyanis nem tud futni, „csak" nagyon sokat.

Fotó: Geréd László (archív) és a szerző