Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi hagyományőrző találkozó a Monostori erődben

Szöveg: Udovecz György |  2016. október 19. 14:47

Immár tizenötödik alkalommal rendezték meg október elején a komáromi Monostori Erődben a második világháború korát idéző nemzetközi hagyományőrző találkozót és hadijátékot.

1596021672

A rendezvényt a szervezők összekötötték a Magyar Katonai Hagyományőrző Szövetség második világháborús napóleoni korszakának gyalogsági kiképzéssel. Azaz a programot úgy állították össze, hogy az első napon a magyar hagyományőrzők számára egész napos kiképzést szerveztek, míg a külföldről – Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Németországból – érkező csapatok a háború egyik korai szakaszának eseményeit mutatták be az érdeklődők számára.

1596021672

Másnap egy 1944-es magyarországi csatát játszottak újra a hagyományőrzők – ennek során hadijátékon először mutatkozott be egy korabeli lajstromjelű magyar vadászgép. A gép összesen hétszer „csapott rá" a felvonuló „szovjet" erőkre.

1596021673

A mintegy másfél órás hadijáték nagy sikert aratott a közel kétezer látogató körében.

1596021673

Fotó: Nagy Katalin és Kránicz Csaba