Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon

Szöveg: Faragó Fanny |  2017. szeptember 30. 20:24

Magyarországon rendezték meg a Terep-Jármű Rendszerek Nemzetközi Egyesület (International Society for Terrain-Vehicle Systems ISTVS) 19. Nemzetközi és 14. Európai-Afrikai Regionális Konferenciáját szeptember 25-27. között. A program szakmai napján a szervezet tagjai a Rába Járműipari Holding Nyrt.-nél tettek látogatást, majd az écsi Rába-ringen tekintették meg a vállalat Magyar Honvédség számára gyártott járműveit.

1596039368

Az idén 55 éves Terepjármű-rendszerek Nemzetközi Társaságot 1962-ben alapították az olaszországi Torinóban tartott első terepjárás-elméleti konferenciát követően. A társaság célja a terepen mozgó járművekhez, jármű-robotokhoz kapcsolódó ismeretek továbbfejlesztése, a járműmozgékonyság, környezetvédelem, az energiatakarékosság és a fenntartható fejlődés érdekében.
Mivel a terepjáró járművek elengedhetetlen eszközei – többek között – a mezőgazdaságnak, erdőgazdaságnak, katonaságnak és az építőiparnak, valamint újabban az űrkutatásnak is (hold-jármű, mars-jármű), az ISTVS jelentős szerepet játszik ezen iparágak és így a világgazdaság jövőbeli fejlődésében.

Az ISTVS a nemzetközi rendezvények között évente regionális és három évente vezetőségválasztó konferenciákat tart, amelyet idén Budapesten rendeztek meg, a Szent István Egyetem szervezésében. Az egyetem – mint az egyik legjelentősebb terepjárás-elmélettel foglalkozó tudományos műhely – a Honvédelmi Minisztériumot kérte fel a rendezvény védnökeként. A tárca a konferencia megrendezéséhez a szimpózium megnyitásaként kulturális műsort, valamint a szakmai nap megrendezéséhez biztosított hátteret.

1596039368

„Szakmai elismerés számunkra, hogy itt Magyarországon, Közép-Kelet-Európa legnagyobb és legszebb fővárosában rendezték meg az idei konferenciát. Megtiszteltetés volt számomra ebben a három évben betölteni az ISTVS elnöki pozícióját" – mondta dr. Kiss Péter, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának professzora, az ISTVS első magyar, jelenleg leköszönő elnöke.

A nemzetközi konferencia első napján a plenáris ülésen tartott előadást Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka, aki – mint mondta – rendkívül fontosnak ítéli, hogy együttműködés keretein belül a Magyar Honvédség is részt vehetett a rangos rendezvényen, ami közvetlen kapcsolatot jelent a tudományos területtel. „Az itt kötött ismeretségek, létrejött kapcsolatok akár a tudományos szakmai lapok kiadása során is hasznosnak bizonyulhatnak" – fogalmazott.

1596039368

A program szakmai napján a szervezet tagjai Győrbe, a Rába Járműipari Holding Nyrt.-hez, az iparág egyik legnagyobb magyar vállalatához látogattak. Körbejárták a Technológiai Centrumot, ahol az egyedülálló cégtörténeti gyűjteményen keresztül megtekintették a Rába emblematikus gyártmányait a XX. század elejétől egészen napjainkig. Az 1400 négyzetméteres bemutatótéren a győri ipartörténet és a hazai járműipar fontos fejezetei mellett, a társaság legújabb fejlesztéseit is megismerték. Különösen nagy volt az érdeklődés a Rába Botond nevű katonai terepjáró járműve iránt. Ezt követően a résztvevők az écsi Rába-ringen tekintették meg a Rába és az Gamma Műszaki Zrt. járműveit. Ezen a rendezvényen üzem közben is bemutatkozott a Currus Zrt. által gyártott Aries típusú busz: ez szállította Écsre a konferencia résztvevőit. Miután busszal körbeutazták a pályát, a szállító- és közlekedési eszközök dinamikus bemutatója tette még színesebbé a programot.

1596039368

A konferencia a második napon nap további előadás- és poszter-szekciókkal, szakmai beszélgetésekkel folytatódott, jövőre pedig a tizedik ázsiai-csendes óceáni regionális konferencia várja a társaság tagjait Kiotóban.

1596039368


Fotó: Tóth Krisztián szakaszvezető