Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi tapasztalatcsere a hajdúhadházi gyakorlótéren

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2016. június 4. 7:39

Az Európában állomásozó amerikai erők 2. Lovasezredétől (2nd Cavalry Regiment) érkeztek katonák az MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz. A látogatás célja az volt, hogy az őszre tervezett „Brave Warrior 2016” gyakorlaton részt vevő amerikai fél tapasztalatokat szerezzen és megismerkedjen a Magyar Honvédségben alkalmazott harceljárásokkal.

Az amerikai mentorcsoport a dandár raj- és szakaszparancsnoki felkészítését segítette elő, hogy az őszi gyakorlatra összehangolják az alkalmazott kiképzési és harceljárásokat. Ez kitűnő alkalom volt az előzetes információszerzésre, miközben lehetőség nyílt tapasztalatcserére és az eljárások kidolgozására is.

1596014490

„A kiképzés alapvetően a gyalogharcászatra irányult. Azt vettük át, hogyan kell a rajnak, illetve a szakasznak tevékenykedni különböző szituációkban, erősen fókuszálva arra, ami a közös gyakorlaton várható" − mondta el Vastag Gábor százados, a kiképzésen részt vevő alegység parancsnoka.

1596014490

A felkészítés során több oktatási kérdést is feldolgoztak a részt vevő alegységek. Voltak körletfoglalással és felderítéssel kapcsolatos feladatok, menet és menetbiztosítás, valamint azokat az eljárásokat is összehangolták, amikor különböző incidensekre kell reagálniuk az alegységeknek, mint például a kis erejű ellenség, tüzérségi tűz és légitámadás. Végül a raj- és szakaszszintű támadás harceljárásával kapcsolatban cseréltek tapasztalatot a két nemzet képviselői.

1596014490

„A tapasztalatok nagyon pozitívak voltak mindkét fél részéről. Egy nagyon jó lehetőség volt ez mind az amerikai kollégáknak, mind nekünk, hogy lássuk, hogyan dolgozunk. A mentorcsoport arra a következtetésre jutott, hogy az eljárásbeli dolgokban alapvetően nincs különbség, az őszi gyakorlaton az alegységek minden bizonnyal sikeresen együtt tudnak majd működni" − emelte ki Vastag százados.

1596014491

Fotó: Hajdú Zoltán őrvezető