Nincs üresjárat – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2017. január 9. 13:49Hazai és nemzetközi kiképzések, gyakorlatok, missziók, katonai eskü és határvédelmi feladatok. Címszavakban így telt a 2016-os esztendő a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Az elmúlt évről és az idei esztendő legfontosabb feladatairól Sipos Antal ezredes, az alakulat megbízott parancsnoka beszélt magazinunknak.
A határ mellett
– 2016-ban a legfontosabb a Közös Akarat elnevezésű feladat, vagyis a határvédelemmel kapcsolatos teendők ellátása volt – fogalmazott Sipos Antal ezredes, hozzátéve, hogy a tatai dandár katonái – kezdetben a Dunántúli, valamint az Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelékekbe egyaránt beosztva, később már csak az utóbbi részeként – egész évben részt vettek a határbiztosítási feladatokban.
– Az alakulattól kétheti váltásokban, 140–150 katona szolgál a határon. Vannak olyanok, akik a számukra meghatározott két héten túl is vállalják a szolgálatot, nekik általában engedélyezni szoktam egy, maximum két hét hosszabbítást. De négy hét után mindenképpen hazarendeljük a katonáinkat, mert szükségük van a pihenésre, a regenerációra, főleg télen, amikor már megterhelőbb egy-egy tizenkét órás szolgálat – emelte ki a parancsnok.
További részletek a Magyar Honvéd magazin január 13-án, pénteken megjelenő számában!