Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kormány tárgyalna a lázadókkal

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 9. 12:42

Az elefántcsontparti kormány a védelmi miniszter január 6-i, péntek esti bejelentése szerint hajlandó meghallgatni a lázadó katonák panaszát. Ennek ellenére szombat hajnalban is lövéssorozatok voltak hallhatók az ország második legnagyobb városában, Bouakéban, ahol a lázadás az előző nap elkezdődött.

Az utóbbiról egy meg nem nevezett katona és egy Konan Benoit nevű helyi lakos számolt be az AFP hírügynökség tudósítójának – a lázadó katonák péntekre virradóra rendőrőrsöket foglaltak el, fegyvereket és gépjárműveket zsákmányoltak, egyes helyeken ellenőrzőpontokat állítottak fel, és lövéseket adtak le a félmillió lakosú Bouakéban, majd hasonló eseményekről érkeztek hírek Daloából és Korhogóból is.

Egy név nélkül nyilatkozó katona a tudósítónak aznap azt mondta: olyan katonák lázadtak fel, akik régen lázadók voltak, de még a polgárháború idején, 2009-ben integrálódtak a hadseregbe. Fejenként 7600 eurónak megfelelő jutalmat és egy-egy házat követelnek – tette hozzá. A hadsereg erősítést küldött pénteken Bouakéba, de közben a védelmi miniszter esti közleményében megígérte, hogy meghallgatják a zendülő katonák panaszát, amelyről egyelőre nem lehet tudni, miről szól.

Nem egyértelmű az sem, hogy mi váltotta ki a szombati hajnali lövöldözést a bouakéi laktanyánál, de egy lázadó katona azt mondta az AFP tudósítójának, hogy gyanús mozgást észleltek. Az ország középső részén található Bouaké volt a lázadók székhelye a 2002-ben kezdődött polgárháborúban.

A lázadók az ország északi részét tartották az ellenőrzésük alatt, Elefántcsontpart így évekig ketté volt osztva.

Bouakéból 2014-ben tiltakozó katonák indultak útnak illetményük elmaradása miatt, majd a megmozdulás átterjedt Elefántcsontpart korábbi fővárosára, Abidjanra és más városokra is.