Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Női vezetők a közszolgálatban

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. november 27. 7:18

„Női vezetők a közszolgálatban” címmel rendeztek szakmai workshopot Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti kampuszán november 25-én, szerdán.

A workshop résztvevői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy szakmai műhelymunkák segítségével áttekintik a közszolgálatban, főként a fegyveres és rendvédelmi szervekben növekvő arányú női vezetők helyzetét.

1596004583

A programot dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző kar dékánja nyitotta meg. Beszédében kiemelte: jó ideje nem szokatlan már a női vezetők jelenléte a honvédségben, sem pedig a verseny- és közigazgatási szférában. De ez nem volt mindig így, és a világ számos pontján még ma sincs így, hiszen az az értékrend, amely lehetővé teszi a nőknek, hogy vezető beosztásokba, pozíciókba kerüljenek, alapvetően a nyugati civilizációnak köszönhető.

1596004583

Boldizsár Gábor arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy azok a társadalmak, amelyek az utóbbi időben komoly biztonsági kockázatot jelentenek, egyebek mellett ezt is elutasítják.

1596004584

A workshop-on referátumok, és a hozzájuk kapcsolódó szakmai beszélgetések keretében tárgyalták meg a kihívásokat és a jövőbeli fejlesztések irányát is kijelölték.

A műhelymunkát a Katonai Vezetéstudományi Szakmai Kutatóműhely és a Magyar Hadtudományi Társaság Humánerőforrás-fejlesztési Szakosztálya szervezte.

1596004584

Fotó: Tóth László