Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Növendékek a debreceni virágkarneválon

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. augusztus 21. 11:41

Tizenhat virágkocsi, tizennégy magyar és nyolc külföldi művészeti csoport vonult végig augusztus 20-án, szombaton, Debrecenben, a 47. alkalommal megrendezett virágkarneváli menetben.

1596018617

A debreceni virágkarnevál ötvenéves múltra tekint vissza: az első felvonulást 1966-ban tartották, és bár három alkalommal elmaradt a rendezvény, az elmúlt fél évszázadban a város egyik kulturális védjegye lett.
A karneváli menet szombat reggel a debreceniek kerékpáros felvonulásával kezdődött, a részvétel egyetlen feltétele az volt, hogy virággal kellett feldíszíteni a bicikliket.

1596018617

A virágkocsik hagyományos felvonulását ezúttal is a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, az országalmát és a jogart szimbolizáló kompozíció, majd a Debrecenbe kéne menni című, a város címerét is ábrázoló kocsi nyitotta meg.

A Szent Koronát ábrázoló virágkocsit ezúttal is a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékeinek díszalegysége kísérte.

1596018618

Fotó: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium és Balázs Attila (MTI)