Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyomorúság és uzsora az egész vonalon

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. november 9. 19:00

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596003676

„Akiknek kötelességük volna, hogy az élelmiszer uzsorának a nyakára hágjanak, és akiknek ehhez hatalmuk is van, nagyon különös taktikával dolgoznak. Azt cselekszik, hogy amikor a fogyasztók elkeseredése már a kétségbeesésig fokozódik, nekigyürkőznek keményen, hogy így meg amúgy, ők most végezni fognak az uzsorával" – írta a Népszava.

„A jámbor, kiszipolyozott, elcsigázott, letört közönség megörül, hogy no, most aztán lesz valami, és vár, vár türelemmel. Az újságokban érdekes híreket kap arról, hogy az illető hatóságok milyen erősen nyomoznak, üldöznek és intézkednek. Végre aztán…semmi sem történik, de akkorra már a közönség úgy megszokta a nyomorúságos állapotot, hogy beletörődik, s azt gondolja, ez nem is lehet másképpen, meg muszáj élni tej nélkül, zsír nélkül, tojás és hús nélkül, s még sok minden egyéb nélkül" – hívta fel a figyelmet a napilap.

„Nem jóstehetség, hanem egész egyszerűen logikai következtetés dolga, hogy szinte egyik napról a másikra pontosan beváljék az, amit a hivatalos jelentések adataihoz lehet fűzni. Precízebben egy haditerv végrehajtása még sehol sem történt, mint most, a szerbiai offenzíva folyamán" – értékelt a Pesti Hírlap.

Az újság szerint „a gépezet minden csavarja pontosan működik, s ha a gőzhenger – hasonlathoz ragaszkodunk, Meckensen gőzhengere mind délebbre oly feltartóztatatlanul nyomja a visszavonuló szerbeket, hogy egyik napról a másikra a legnagyobb valószínűséggel meg lehet állapítani az előrenyomulás irányát és mértékét. Természetes, hogy az előrenyomulással szemben bizonyos vonalakon a szerbek vehemens ellenállást tanúsítanak, itt aztán a gőzhenger lassabban gördül."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Kovács Dániel készítette.)