Őfelsége hadihajói

A tárlat az időszaki kiállítótérben, azaz a földszinti hosszú folyosó egy szakaszán, illetve az abból nyíló, háromosztatú nagy teremben kapott helyet. A vitrinekben és tárlókban elhelyezett megannyi relikvia, műtárgy, illetve kordokumentum segítségével mintegy két évszázad fontosabb eseményeit ismerhetjük meg.

– 1918. június 10-én süllyedt el az SMS SZENT ISTVÁN, az Osztrák–Magyar Monarchia legmodernebb csatahajóit magában foglaló Tegetthoff-osztály negyedik, utolsóként elkészült egysége. Az idén volt a szerencsétlenség 100. évfordulója, s ezen apropóból jött létre ez a kiállítás – mondja Gondos László történész, a tárlat rendezője.

Az érdemi munka idén januárban, a műtárgyak összeválogatásával vette kezdetét. Mint minden ilyen esetben, ezúttal is a HM HIM különböző gyűjteményeinek vezetőihez érkezett a kérdés: a kiállítás témájához kapcsolódva milyen műtárgyakat, korabeli dokumentumokat tudnak a tárlat rendezőjének rendelkezésére bocsátani?

– A gyűjteményvezetőktől meglepően sok minden érkezett. A SZENT ISTVÁN csatahajóhoz konkrétan kapcsolódó relikvia, dokumentum mindazonáltal kevés van a birtokunkban. Nyilván ez abból is fakad, hogy a csatahajó már rögtön az első „éles" bevetésén hullámsírba merült, míg a későbbi roncskutatások során felszínre hozott tárgyak a horvát állam tulajdonát képezik. Ezek egyébként a pulai múzeumban tekinthetők meg, s mivel ők is készültek a hadihajó elsüllyesztésének centenáriumára, nem tudtunk volna tőlük műtárgyakat kölcsönözni a saját kiállításunk számára. Ebből adódóan is döntöttünk úgy, hogy nem kifejezetten csak a SZENT ISTVÁN történetét tárjuk az érdeklődők elé, hanem bemutatjuk az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve az azt megelőző időszak, a Habsburg Birodalom haditengerészetét is, egészen a kezdetektől, vagyis 1786-tól fogva. Ez egyben azt jelentette, hogy most a folyami flottillát kissé háttérbe szorítottuk, holott ez némileg ismertebb a magyar közönség számára, valószínűleg a Parlament épülete előtt megtekinthető LAJTA monitor miatt is – jegyzi meg a történész.

A kiállítás legnagyobb része természetesen a Monarchia haditengerészetének első világháborús szerepvállalásával foglalkozik, s a tárlatot e tekintetben bátran nevezhetjük hiánypótlónak, hiszen a több mint négy éven át tartó küzdelem egy kevésbé ismert szegmensét mutatja be.

Visszatérve a tárlatra: a koncepció tehát az volt, hogy a SZENT ISTVÁN csatahajó elsüllyedésének évfordulójához kapcsolódva bemutassák a Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetét, így ennek megfelelően az 1780-as években vették fel a történet fonalát a kiállítás megálmodói.

– Az állandó osztrák haditengerészet – több sikertelen próbálkozás után – 1786-ban jött létre Triesztben, majd a Franciaország nyugat-európai hódításait elismerő campoformiói békét (1797) követően a Habsburg Birodalomhoz került Velencébe tették át a székhelyét. A központ onnan aztán 1850-ben költözött Polába (mai nevén: Pula), s az olasz vezényleti nyelvet is akkor váltotta fel a német. A kiállítás e korszak bemutatásával kezdődik. A kezdeti időkből mindazonáltal viszonylag kevés tárgyi emlék áll a rendelkezésünkre: a két legkorábbi relikvia a trieszti haditengerészeti akadémia elődjének megalapításáról kiadott uralkodói rendelkezvény, illetve az 1810-es években megjelent haditengerészeti oktatókönyv. Ezek mellett a korszakot a tájékozódás és a navigáció eszközei (távcső, szextáns), illetve olyan korabeli kézifegyverek reprezentálják, amelyeket a flotta is használt. Utóbbiak sorába tartozik számos szablya vagy a torkolatnál tölcsérszerűen kiszélesedő csövéről könnyen felismerhető puskafajta, a tromblon – sorolja a szakember.

Az időszak kiemelkedő eseménye az 1866. július 20-án megvívott lissai csata volt. Ennek során a Wilhelm von Tegetthoff ellentengernagy által vezetett osztrák hajóhad vereséget mért a közel kétszeres túlerőben lévő, modernebb egységekből álló olasz flottára, amely ezzel egycsapásra elvesztette az Adriai-tengeren addig meglévő erőfölényét.

Persze a világ más vizein is megjelentek az osztrák hadihajók, 1857–1859 között például a NOVARA fregatt vitorlázta körbe a Földet. A békeévekben a flotta fontos feladata volt ugyanis, hogy nagy tengeri utakat téve mutassa meg a világnak a vörös–ezüst–vörös hadilobogót, ezzel is jelezve: a birodalom kereskedelmi hajóit és állampolgárait bárhol képes megvédeni. Az utak egy része tudományos célokat is szolgált. Ezek sorába tartozott például az a híres északi-sarkvidéki expedíció, amelynek során a speciálisan erre a feladatra épített SMS ADMIRAL TEGETTHOFF nevű szkúner legénysége felfedezte a Ferenc József-földet. Az 1872–1874 között lebonyolított vállalkozásnak egyetlen magyar tagja volt dr. Kepes Gyula hajóorvos személyében, de a támogatók között a Zichy, az Esterházy vagy a Széchenyi család, továbbá számos hazai bank nevével is találkozhatunk.

Az 1880-as évekre aztán ismét nyomasztó fölénybe kerültek az olaszok az Adriai-tengeren, így elengedhetetlenné vált az 1889-től császári és királyi haditengerészetnek nevezett flotta korszerűsítése. Intenzív fejlesztés vette kezdetét, amely az 1900-as évek elején tovább fokozódott. 1907-ben megkezdődött a vegyes nehéztüzérségű (10, 24 és 30,5 centiméter űrméretű lövegekkel is felszerelt) Radetzky-, 1910-ben pedig az akkori kor legmodernebb, dreadnought-típusú csatahajóit tömörítő Tegetthoff-osztály egységeinek építése; ez utóbbiakból összesen négy készült – köztük a tragikus sorsú SMS SZENT ISTVÁN – és 1912–1915 között álltak hadrendbe. Alapjukat az 1906-ban rendszeresített, tíz darab 30,5 centiméter űrméretű nehézlöveggel felfegyverzett brit HMS DREADNOUGHT adta, amely forradalmi változást hozott a 19–20. század fordulóján mind nagyobb méreteket öltő flottaépítési versenybe, hiszen minden paraméterében messze felülmúlta az akkor hadrendben tarott legmodernebb csatahajókat.

1900 és 1913 között a Monarchia haditengerészetének költségvetése az ötszörösére növekedett, s a flotta a modern csatahajók terén tulajdonképpen nem maradt el az olaszok mögött, ellenben az egyre fontosabb szerephez jutó rombolók tekintetében a nagy rivális kétszeres fölényben volt a dualista állammal szemben.

– Ebből az időszakból már rengeteg dokumentum állt rendelkezésre, például litográfiák, amelyek segítségével bemutathatjuk a haditengerészeti egyenruhák változásait. Emellett sapkaszalagok, képeslapok, kitüntetések és emlékérmek – például az, amit az északi-sarkvidéki expedíció tiszteletére adtak ki – is kerültek a tárlókba. Mint korábban említettem, a SZENT ISTVÁN csatahajóhoz közvetlenül kapcsolódó műtárgyunk nagyon kevés van, viszont az a néhány darab annál figyelemreméltóbb. Elsőként Charles Masjon sorhajókapitány relikviáira hívom fel a figyelmet. A grazi születésű, de angol felmenőkkel rendelkező tiszt az első csatahajóosztály törzsfőnökeként tartózkodott a SZENT ISTVÁN fedélzetén a végzetes napon, 1918. június 10-én, és az utolsók között hagyta el a megtorpedózott úszóegységet.

A Monarchia haditengerészetének ezen korszakát bemutató szekciót színesíti még tiszti, tüzér altiszti és valódi kuriózumként repülő altiszti egyenruha is. Az utóbbi természetesen korántsem véletlenül került a tárlatba, a flottának ugyanis saját repülőereje is volt (Seefliegerkorps). Repülőcsónakokat, hidroplánokat alkalmaztak, az első példányokat 1911-ben szerezték be, hogy aztán azokat a háborúban felderítésre, az ellenséges hajók, kikötők elleni támadásokra használják, emellett segítségükkel oltalmazták a saját erőket és a partközeli területeket is.

– A számtalan, többségében a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület tagjai által rendelkezésünkre bocsátott hajómakett ugyancsak üde színfoltja a kiállításnak, hiszen ezekkel jól érzékeltethető az a fejlődés, amelyen a haditengerészet 1786 és 1918 között átment. A tárlatban látható darabok közül mindenképpen megemlítendő a teljesen faépítésű FLORE vitorlás fregatt (ezt egyébként Franciaországból kaptuk meg ajándékként, s nem sokkal a megnyitó előtt érkezett meg hozzánk), a papírból készült SMS CUSTOZA, továbbá Gigler László SZENT ISTVÁN-makettje. Ez utóbbi immáron közel tíz éve épül, de nincs teljesen kész, 1–1,5 év munka még mindig vár az alkotóra. Kiállításunk további érdekességei a 3D nyomtatással készült lövegmakettek, olyan fegyverek kicsinyített másai, amelyeket különböző korszakokban alkalmaztak hadihajókon – tudjuk meg Gondos Lászlótól.

A flottánál is rendszeresített 1888/90M Mannlicher ismétlőpuskából szintén került egy példány a kiállítási tárgyak sorába, amelyek között központi helyet kapott Gustav Heinrich Ritter von Nauta sorhajókapitány parancsnoki lobogója.

– Látható, hogy ebből hiányzik egy darab, amire egy korabeli szokás ad magyarázatot. Az első világháborút vesztesként befejező Monarchiának át kellett adnia az antanterők részére a hadihajóit is. Ezt megelőzően levonták a zászlókat, majd feldarabolták és emlékként szétosztották azokat egymás között a legénységek tagjai; szerencsére ez a lobogó viszonylag épen megúszta, csak egy kis része hiányzik. A kiállítás legnagyobb méretű relikviája mindazonáltal nem ez, hanem egy német gyártású, 50 centiméter űrméretű torpedó, amely korábban hosszú éveken keresztül a múzeum folyosóin volt látható – két darabban. Most azonban összeszereltük, sőt a gyújtószerkezetet is rekonstruáltuk; ez utóbbi két munkatársunk, Kulybus József és Hatala András munkáját dicséri – avat be a részletekbe a történész.

A folyosón a flotta 1786-tól 1914-ig íródó története ismerhető meg, míg a háromosztatú terem első két része a Nagy Háború eseményeivel, az utolsó szekció pedig a roncskutatással, a víz alatti régészettel foglalkozik; a búvárfelszereléseket a SZENT ISTVÁN maradványaihoz rendszeresen lemerülő Czakó László, illetve a szentesi műszaki ezred bocsátotta a múzeum rendelkezésére.

* * *

Hadtörténész sörest

A SZENT ISTVÁN története, a hajóroncs feltárása, illetve a centenáriumi expedíció lesz a témája a következő HadTörténész Sörestnek, amelyre 2018. szeptember 20-án 19.00 órától kerül sor a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében. A szakmai előadások mellett értékes nyereményekért folytatott játék, valamint a Budapest Klisé Bár által szolgáltatott kézműves sörkülönlegességek, ízletes harapnivalók széles választéka várja az érdeklődőket.

Fotó: Szikits Péter és a HM HIM archívuma