Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkéntes család – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. december 7. 14:42

Együtt jelentkezett önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra feleségével és fiával Dobos István. A Nyársapáton élő család középiskolás ikerlányai pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretnének tovább tanulni. Két év múlva katonai alapismeretekből is érettségiznek, azt viszont még nem döntötték el, hogy a rendőri, illetve a katonatiszti pálya közül melyiket választják majd.

1596005166
Erzsike a jövő év tavaszán szeretne Pista fiával együtt bevonulni a huszonöt napos katonai alapkiképzésre. A családi terv szerint távollétük alatt, a szomszédban lakó nagyszülők segítségével, férje vezeti majd a háztartást – azután „csere". Annak ellenére ugyanis, hogy Dobos István volt sorkatona, kéthetes kiképzésen neki is részt kell majd vennie.

– Cegléden, az akkori tüzérdandárnál húztam le egy évet. Ugyan tizennyolc hónapra hívtak be minket, de mázlink volt: közben egy törvénymódosítás ugyanis csökkentette a sorkatonai szolgálatunk idejét. Eredetileg irányzó lettem volna, de aztán kijelöltek a laktanya önellátására létrehozott gazdaság vezetésére. Hatalmas szabadtéri kertészetben, fóliasátrakban, üvegházban dolgoztunk, és több száz disznót hizlaltunk egyszerre. A rengeteg munka mellett mégis aranyéletem volt: a reggeli tornát könnyedén el tudtam sumákolni, szolgálatot csak a konyhán kellett adnom, és szinte minden hétvégén hazamehettem. Pár hónap múlva aztán felajánlották, hogy legyek az egyik ütegnél szolgálatvezető. Rossz döntést hoztam, nem hagytam ott a gazdaságot. Pedig, ha váltok, nyugdíjas koromig maradhattam volna katona, a beosztás ugyanis továbbszolgálói hely volt. Honvédként szereltem le, a helyettem odavitt srác pedig sor-őrmesterként – idézte fel katonaélményeit a családfő.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 11-én, pénteken megjelenő számában!)