Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizzük emlékét

Szöveg: Demény Andrea hadnagy |  2015. február 21. 10:15

Szeverényi Kálmán magyar királyi repülő hadnagy hősi halálának 70. évfordulója alkalmából avattak emléktáblát Tatán, az egykori kórház épületének falán február 19-én, csütörtökön.

1595988080

A kórház épületébe hetven évvel ezelőtt, 1945. február 22-én, egy kényszerleszállását követően szállítottak be egy fiatal vadászpilótát. Még csak a húszas éveiben járt, de már számos győztes légi ütközetet tudhatott maga mögött. Életét azonban sajnos már nem sikerült megmenteni…

Szeverényi Kálmán hadnagy holttestét bajtársai magukkal vitték Veszprémbe, ahol február 24-én temették el. A holttestet a háború után a családja exhumáltatta, majd 1946. március 14-én újratemették Kecskeméten a Szentháromság-temetőben, János bátyjával együtt. A három évvel idősebb Szeverényi János a páncélos csapatoknál szolgált címzetes hivatásos törzsőrmesterként. 1944. október 24-én sebesült meg Kiskunfélegyházától délre, sebesüléseibe december 26-án  Pápán, a városi kórházban halt bele.  Az 1950-es években a két testvért – a Szentháromság-temető felszámolása miatt – az újonnan megnyílt köztemetőbe, a családi kriptába temették el, ma is ott nyugszanak.

1595988080

Az emléktáblát a Tatai Helytörténeti Egyesület és az MH 25. Klapka György Lövészdandár állíttatta és leplezte le. „Szeverényi Kálmán emléktáblája a jövőben emlékeztet a hazafiságra. Tiszteletadás egy hős előtt"- hangzott el az ünnepségen.

Az emléktáblát az alakulat nevében Horváth Gábor dandártábornok, parancsnok koszorúzta meg.

1595988081

Fotó: a szerző felvételei