Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ötvenöt millióval bővül a hadügyi költségvetés

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. április 19. 19:40

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

A Magyar Távirati Iroda kritizálja Berchtold külügyminisztert, miszerint az olasz külügyminiszterrel közösen tartott abbáziai találkozón a két diplomata minden kérdés nélkül elhatározta, hogy Németországot követik, bármilyen irányt is vesz annak vezetése.

Emellett a napilapok híreiből kiderül, hogy újabb hadügyi költségvetés növelésről született döntés, ami „az idén egyenesen a veséjébe nyúl a monarchia népeinek." Az idei költségvetés ötvenöt milliónyi többlettel fog bírni. „Hajóépítésekre négyszázhuszonhat milliónyi új hitelt vesz a költségvetés igénybe. Ez az összeg öt esztendőre oszlik meg. Hogy is mondta Tisza István: Az iskolák építésével valóságos pazarlást visznek véghez: takarékoskodni kell!"

A román kormány újabb háromszázmilliós kölcsönt készül felvenni. Az új kölcsönt kizárólag a hadsereg fejlesztésére és az újonnan szerzett területek védelmezésére fogják felhasználni.

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595970630

1914. áprilisi újságok
Címkéklapszemle