Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Óvodásokkal ünnepeltek a 43-as katonák

Szöveg: Mátyás Andrea |  2013. május 20. 10:25

Május 21-e, a magyar honvédelem napja az emlékezés, a hazát hősiesen védelmező elődök előtti tisztelgés ünnepi alkalma. Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél különleges vendégeket köszöntöttek az ünnepi állománygyűlésen.

1595954444

Akármilyen jól képzett haderővel is rendelkeztünk, a földjének, otthonának, hazájának védelmére kelt nép elszántságát, vitézségét sosem tudtuk nélkülözni – mondta el Németh Sándor őrnagy, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred híradózászlóaljának parancsnokhelyettese ünnepi beszédében.
Kitért arra is, hogy a magyar honvédelem napján feltétlenül meg kell emlékezzünk Buda 1849-es visszafoglalásának évfordulójáról, amely méltó arra, hogy a magyar honvédelem jeles ünnepévé magasztosuljon.

Az őrnagy megemlékezett az ezred névadója, Nagysándor József honvéd tábornok Buda visszavívásában betöltött jelentős szerepéről is. Szólt arról is, hogy a magyar katona akárcsak a múltban, napjainkban is megérdemel minden tiszteletet: a 43-as katonák is helytállnak úgy a hazai, mint a missziós szerepvállalásokban. Az alakulat megbízott parancsnoka, Koronczai Tibor mérnök alezredes is e helytállás, illetve annak elvárása szellemében adta át a kitüntetéseket, elismeréseket munkájuk megbecsüléseként az arra érdemes állománynak. Beszédében hangsúlyozta – többek közt – a családtól távol szolgálatot teljesítő missziós állomány példaértékű jelenlétét, akik nap mint nap nemzetközi elismerést vívnak ki a 43-as ezrednek, a Magyar Honvédségnek és ezáltal Magyarországnak is, a legtöbbször nehéz, embert próbáló körülmények között.

1595954444

Végezetül az ezred állománya kedves kis vendégeket köszönthetett: a székesfehérvári Felsővárosi Óvoda Süni csoportja bemutatta, miként ünnepli a katonákat a jövő nemzedéke.


Fotók: Bödő Viktória