Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pályaválasztás Érden

Szöveg: Horváth Tamás őrnagy |  2016. november 21. 21:34

November 10-én szervezte meg Érden a Pest Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya az idei utolsó pályaválasztási kiállítást, amelynek a Batthyány Általános Iskola és Sportiskola adott otthont.

A térségből buszokkal szállított végzős általános iskolai diákok továbbtanulásához, pályaválasztásához nyújtottak segítséget a megjelent környékbeli és budapesti szakképző iskolák, valamint szakgimnáziumok.

A megnyitó után a látványos programok között még shaolin kung-fu bemutatót is megtekinthettek a látogatók.

1596023460

Az iskolai kiállítók között megtekinthető volt az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság budapesti toborzó részlegének standja is, ahol sok tanuló és szüleik is megfordultak. Az érdeklődők elsősorban a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumról kaptak tájékoztatást, de a későbbi, érettségi utáni továbbtanulás kapcsán szóba került az MH Altiszti Akadémia, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is. Aki nem kívánt a továbbtanulás lehetőségével élni, azok részére további útmutatást adtak a toborzó szakemberek a 18 éves koron túli katonai szolgálatvállalás lehetőségeiről. A standnál érdeklődők megnézhették és kézbe vehették a Magyar Honvédségben használt fegyverek hatástalanított másait is.

CímkékKatonaSuli