Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Példamutató és nélkülözhetetlen a katonaözvegyek szolgálata

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Tóth László |  2020. március 9. 14:05

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban rendezték meg március 9-én, hétfőn a Katonaözvegyek XVII. Országos Találkozóját. A rendezvényen Szabó István honvédelmi államtitkár mondott köszöntőt.

1596076960

Az aktív szolgálat alatt vagy nyugállományban elhunyt katonák özvegyeinek tartott ünnepség vonatkozásában a honvédelmi államtitkár elmondta: „Ez a rendezvény a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség legszebb hagyományai közé tartozik, hiszen kiváló példája mindannak a szándéknak és akaratnak, ami miatt a katonák nagy családjaként tekintünk a honvédségre. Ilyenformán szép kötelességünk a családtagokról, az egykori hivatásos és szerződéses katonák özvegyeiről és családtagjairól való gondoskodás."

1596076961

Szabó István a katonaözvegyek közösségének fontosságát hangsúlyozva hozzátette: „Az önök szolgálata nemcsak a Magyar Honvédség, hanem az egész magyar társadalom számára is példamutató és nélkülözhetetlen. Nem lehetünk eléggé hálásak azért az áldozatért, amelyet társuk oldalán hoztak a haza szolgálatában."

A már tizenhetedik alkalommal megrendezett találkozó – hagyományaihoz híven – szorosan kapcsolódik a nőnaphoz, így az államtitkár ezen alkalomból is köszöntötte a hölgyeket. A találkozón Szabó István és Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének támogató helyettese a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar elismeréseit és emléktárgyait adta át a kitüntetetteknek.  A rendezvény a Honvéd Táncegyüttes műsorával zárult.

GALÉRIA