Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Polgári feladatokra is alkalmazhatók a katonai szállítóhelikopterek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 26. 11:01

Polgári feladatokra is alkalmazhatók a katonai szállítóhelikopterek− mondta a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes az M1 aktuális csatornán július 26-án, szerdán.

Dr. Orosz Zoltán altábornagyot azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden ismét használatba vették az Oroszországban nagyjavításon átesett Mi−17-es szállítóhelikoptereket.

Ezek a helikopterek még nyolc évig, illetve kétezer repült órára alkalmazhatók – mondta el a vezérkarfőnök-helyettes, hozzátéve: elsősorban a légierőt és a Magyar Honvédség szárazföldi csapatait segítik, de nem csak katonai célból vetik be őket. Állami feladatuk például a magyar légtér kutató-mentő szolgálata, ezen felül szükség esetén a lakosság élet- és vagyonbiztosításában is közreműködnek – tette hozzá dr. Orosz Zoltán altábornagy.

Példaként említette, hogy a Magyar Honvédség katonái és katonai eszközei a vörösiszap-katasztrófa, valamint a rendszeres árvizek idején is segítettek.

1596036646

Fotó: Dévényi Veronika