Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Püspök látogatott a honvéd középiskolába

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. március 8. 11:32

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Gimnáziumba látogatott a napokban Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke.

1596009944

A püspököt Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, valamint Szentesi Csaba őrnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár görög katolikus tábori lelkésze kísérte el. A látogatókat Berkecz Gábor, a honvéd középiskola igazgatója és Takács Attila dandártábornok, a lövészdandár parancsnoka fogadta.

1596009944

Az egyházmegye püspöke beszámolót hallhatott a honvéd középiskola működéséről és eredményeiről. Ezt követően megtekintette a 11. évfolyamos növendékek alaki foglalkozását, az automatikai tanműhelyt, a kollégiumi elhelyezési körleteket és a március 9-én átadásra kerülő új tornacsarnokot.

1596009945

Palánki Ferenc a látogatást követően elismerését és nagyrabecsülését fejezte ki az intézményben folyó oktató- és nevelőmunka iránt, valamint az egyházmegye, a Katolikus Tábori Püspökség, a dandár és a honvéd középiskola közötti további kapcsolatok megerősítésére tett javaslatot, melyet a jelenlévők egybehangzóan elfogadtak és támogattak.

1596009945

Fotó: Bán Attila főtörzsőrmester