Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendhagyó történelemóra Kaposváron

Szöveg: Mészáros Károly százados |  2016. március 12. 14:54

Március idusához közeledve az ország szinte minden pontján megemlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról. Somogy megyében az ünnephez kapcsolódóan rendhagyó történelemórát szervezett iskolák számára az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) kaposvári 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központja (4. TÉK).

1596010240

Somogy megyében több egykori ’48-as honvédsír található, melyek többségét a temetők fenntartói vagy a szűkebb környezet ápol és gondoz. Fontos, hogy a fiatalok számára is elérhető közelségbe kerüljön a 168 éve történt különlegesen fontos esemény, ezért a fellelt és nyilvántartott honvédsíroknál szervezett rendhagyó történelemórát március 7-én a 4. TÉK. A lehetőséggel több iskola is élt Kaposváron.

1596010240

A Keleti temetőben, Gáspár Menyhért honvéd főhadnagy és Csenteri István honvéd sírjánál Horváth Zsolt százados, hadisírgondozó tiszt tartott rövid előadást az egykori katonák életéről és tevékenységéről. A rendezvényen jelen voltak a Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesületének képviselői is, akik közül Balogh Dezső tartalékos őrnagy a huszárok szabadságharcban betöltött szerepéről, a huszárság kialakulásáról és elterjedéséről tartott színes tájékoztatót.

1596010240

A történelemóra résztvevői – a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Lóránd Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 2. évfolyamos KatonaSuli osztályának tanulói – megtisztították és megkoszorúzták az egykori ’48-as honvédek sírjait is.
Az 1818-ban született Gáspár Menyhért honvéd főhadnagy végigharcolta a szabadságharcot, melynek bukása után honvéddé fokozták le, és Itáliába vezényelték. Kaposváron – magas kort megélve és köztiszteletnek örvendve – hunyt el 1913-ban.

1596010240

Csenteri István 1828-ban született a somogyi megyeszékhelyen fuvaros családban. Ezt a tevékenységet kihasználva futár és felderítő tevékenységet látott el Noszlopy Gáspár törzse részére. Az 1904-ben elhunyt honvéd emlékét a szépen karbantartott családi sírbolt mai napig is őrzi.

1596010240

Horváth Zsolt százados elmondta: a kezdeményezést szeretnék hagyománnyá tenni és a somogyi huszárokkal együtt minél több somogyi településen, a „Tavaszi hadjárat" idején megemlékezni a mai fiatalokkal együtt az 1848-49-ben hazájukért és a függetlenségért fegyverrel is harcoló honvédekről síremléküknél.

1596010241

Fotó: a szerző felvételei