Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Roadshow a Budapesti Gazdasági Egyetemen

Szöveg: Horváth Attila alezredes | Fotó: a szerző |  2019. október 20. 20:07

A Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály és a Demokratikus Átalakulásért Intézet együttműködésében, Biztonság, honvédelem, haderő címmel biztonságpolitikai és kulturális roadshow-t tartottak idén az ország számos felsőoktatási intézményében és középiskolájában.

1596070559

A cél a fiatalok érdeklődésének felkeltése a honvédelem és egy biztonságos társadalom felépítésének ügye iránt, a társadalmi érzékenység és a hazaszeretet elmélyítése, valamint a honvédelmi ágazat szakmai feladatrendszerének megismertetése. Október közepéig két ütemben tíz alkalommal találkoztak a Magyar Honvédség és a közalapítvány fiatal szakemberei, és tartottak színvonalas előadásokat az európai integrációról, az integrációval kapcsolatos aktuális kérdésekről, a NATO-ról mint katonai szervezetről és szerepéről, valamint a világban történő új biztonsági kihívásokról. Az előadások alkalmával az egyes területek szakértői részletes tájékoztatást nyújtottak a középiskolai és egyetemi hallgatók részére Magyarországról, és hazánknak mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban betöltött szerepéről.

1596070559

Az október 15-én tizedik alkalommal megtartott roadshow helyszíne a Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi kar, Nemzetközi és Európa-tanulmányok intézeti tanszék volt, ahol az európai politikai együttműködés tantárgy keretén belül hangzottak el az előadások.

1596070559