Judo ezüstéremmel nyitott a magyar csapat Vuhanban

Szerző: Snoj Péter | Fotó: a szerző |  2019. október 20. 19:45

Parádés küzdelem végén léphetett a dobogó második fokára Salánki Evelin őrmester. A 7. CISM Katonai Világjátékok judo-s sportolója október 20-án gyűjtötte be a magyar csapat első érmét.

1596070543

Az ünnepélyes megnyitót, valamint a magyar zászló másnapi ünnepélyes felvonását követően megkezdődtek a különböző megmérettetések a 7. CISM Katonai Világjátékokon. Több – a Magyar Honvédség sportolói által képviselt – sportág magyar versenyzője is úgy nyilatkozott a honvedelem.hu-nak, hogy meglepetést okozott számukra az az igen erős mezőny, amelyben a pontokért és a helyezésekért küzdenek. Például a Peterdi András törzsőrmester, Berta Dániel őrmester és Siklósi Gergely őrmester vívók is úgy fogalmaztak: érezhető, hogy a különböző nemzetek igyekeztek a legjobb sportolóikat elhozni Vuhanba, így a nevezett katonák között sok esetben találni olimpikont, világ- és Európa-bajnokot. Éppen ezért sincs könnyű dolga a magyar sportolóknak. Az első napok eredményei azt mutatják, hogy katonáink komolyan veszik a versenyeket és többnyire előkelő helyeken végeznek.

1596070543

A jelenleg és még az elkövetkező napokban is zajló versenyszámok közül kiemelendő, hogy az íjászat egyéni kategóriában Bánszki Gábor Tamás alezredes, Balogh Mátyás László és Buzás Károly Zoltán tartalékos őrmester bejutottak a legjobb 64-es mezőnybe és folytatják útjukat a legjobb 32 fős kategória felé. Az ejtőernyős válogatott is már az élmezőnybe tartozik, az elkövetkező napok eredményei azonban sorsdöntőek lehetnek a végleges helyezés tekintetében. Asztalos István tartalékos zászlós jelenleg pedig egyéniben – holtversenyben külföldi ugrókkal – első helyen szerepel.

1596070544

A judo válogatott tagjai is különleges napokat tudhatnak maguk mögött, ugyanis előbb október 19-én Szabó Katinka őrmester (52 kg alatti női kategóriában), majd másnap Krizsán Szabolcs főhadnagy (81 kg alatti férfi kategóriában) ért el ötödik helyezést. Ugyanezen a napon hozta el Salánki Evelin őrmester (78 kg alatti női kategóriában) a magyar csapat első vuhani ezüstérmét, egy kifejezetten intenzív és erős verseny alkalmával előbb lengyel, majd az első helyezett szlovén ellenféllel szemben.

„Tudtam, hogy a döntő nagyon kemény lesz, mert vagy a világbajnoki harmadik, vagy az idei Európa-bajnok fog jönni. Próbáltam magam felszívni a lehető legjobban. Az Európa-bajnok szlovén lány jött, ő nagyon kellemetlen, nagyon magas, két fejjel magasabb nálam. Betámasztotta mindkét kezét és egyszerűen nem tudtam közel kerülni hozzá és nem tudtam őt eldobni. De nagyon boldog vagyok, ez az első katonai világbajnokságom és sikerült érmet szereznem" – mondta Salánki Evelin őrmester, a 7. CISM Katonai Világjátékok ezüstérmes judo sportolója.

Dobogóshelyezések tekintetében ezzel a győzelemmel Magyarország a 11. a több mint 100 országból álló rangsorban.

GALÉRIA

Címkék