Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robotok versenyeztek

Szöveg: dr. Markovics Zita főhadnagy | Fotó: a szerző |  2019. szeptember 25. 19:26

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán, valamint a Logodi utcai tűzszerész emlékműnél szeptember 27-én tartandó ünnepség előtt néhány nappal tűzszerészrobot operátor versenyt rendeztek a budapesti Irinyi János laktanyában.

1596069104

A robotpályán a nevezők ügyességüket, kreativitásukat, feladatmegoldó képességüket tették próbára, és azt, hogy mennyire ismerik robotjukat, melyek azok képességinek határai.

Hegedűs Tamás őrmester, tűzszerész robot operátor, a verseny szervezője elmondta: „A pálya teljesítésére 20 perc áll rendelkezésre, minden további megkezdett perc egy hibapontnak minősül, 30 perc után a versenyzőt kizárják. A robotnak a pályán a kijelölt útvonalon kell haladnia, de közben át kell helyeznie „A" pontból „B" -be egy pohár vizet, anélkül, hogy az kifolyna, majd lőszeres ládába kell öt tárgyat bepakolni, szlalomozni, végül egy robbanótestet megcélozni és hatástalanítani. "

A legjobbaknak járó díjakat az MH Hadikikötőben tartandó sportnapon, a Tűzszerész Tízpróba rendezvényen adják szeptember 26-án.

1596069104
Címkéktűzszerész