Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeresen teljesítettek a NATO válságkezelési gyakorlatán

Szöveg: Petneházi Ferenc alezredes |  2019. május 15. 14:32

Magyarország sikeresen teljesítette szövetségi kötelezettségeit a NATO 2019. évi válságkezelési gyakorlata (CMX 19) során.

1599202763
A NATO május 09-15. között hajtotta végre éves rendszerességgel megrendezett válságkezelési gyakorlatát (Crisis Management Exercise 2019 – CMX 19). A NATO felsőszintű vezető szervezetei mellett a tagállamok, köztünk hazánk is részt vett a gyakorlaton, a NATO-hoz képest két nappal korábban, már május 7-én megkezdve a nemzeti feladatok végrehajtását.

A Jens Stoltenberg NATO-főtitkár által vezetett gyakorlat során a szövetség felsőszintű politikai és katonai döntéshozói, valamint bizottságai gyakorolták a jelenkor katonai kihívásai elleni tevékenységet és az ahhoz kapcsolódó döntéshozatali eljárást.

1599202764
A gyakorlat nemzeti igazgatója Szabó István honvédelmi államtitkár, társigazgatói Papp Károly altábornagy, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, illetve dr. Balogh István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára volt. A Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában működő Gyakorlatvezetőség munkájában részt vett dr. Kádár Pál közigazgatási államtitkár, dr. Németh Gergely védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Sándor Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnök műveleti helyettese is. A nemzeti feladatok végrehajtásában jelentős szerepet játszott a központi államigazgatási szervek szakértőiből álló Honvédelmi Igazgatási Tárcaközi Koordinációs Munkacsoport, és gyakoroltak a honvédelmi ágazat döntés-előkészítő csoportjának tagjai is.

A hibrid fenyegetések széles tárházát felvonultató gyakorlat elsődleges tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a tagállamok katonai és polgári képességeinek összehangolt alkalmazásával, valamint a döntések időbeni meghozatalával a Szövetség képes a jelen kor legkülönbözőbb kihívásaival szemben eredményesen fellépni. Magyar szempontból is sikeresnek mondható a gyakorlat, az állomány elérte a kitűzött nemzeti és szövetségi szintű célokat.

1599202764
Fotó: Szabó Lajos zászlós