Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Soron kívüli ülést tartott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum

Szöveg: Dr. Hajós Dezső |  2015. február 5. 16:40

Soron kívüli ülést tartott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) február 5–én, csütörtökön Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

A HÉF ülésen Czövek János a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke átadta Kun Szabó István vezérőrnagynak, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárának, a munkáltatói oldal vezetőjének, illetve Kovács Tamásnak, a Humánpolitikai Főosztály vezetőjének azokat a javaslatokat, amelyeket a Hosz tagsága állított össze a katonai életpályával kapcsolatos részletes szabályozáshoz.

1595987179

Az ülésen Kun Szabó István vezérőrnagy ismertette a tárca álláspontját a katonai életpályával kapcsolatban. Tájékoztatta a HÉF résztvevőit az új előmeneteli és illetményrendszer kialakításának alapelveiről, szempontjairól. Elmondta, hogy az új illetményrendszer bevezetésével a tárca szeretné elismerni a katonák által elvégzett munkát és jelentősen javítani kíván az anyagi helyzetükön.

A Honvédszakszervezet javaslatának főbb elemeit Czövek János ismertette, amihez Bazsik István alelnök szóbeli kiegészítést tett.

Szíjártó Zsolt, a szerződéses szekció vezetője pedig a szerződéses katonáktól beérkezett kérdéseket és véleményeket ismertette.

1595987179

A munkaadói oldal megköszönte a Honvédszakszervezet eddigi javaslatait. Hangsúlyozták, hogy a jogszabály megjelenéséig, illetve az új illetményrendszer bevezetéséig is számítanak a szakszervezet érdemi együttműködésére.

A tárgyaló felek megállapodtak abban is, hogy a készülő jogszabálytervezetről február 8-a után további szakértői egyeztetéseket folytatnak.

Fotó: a szerző felvételei