Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Struktúraváltás a honvédelmi igazgatásban

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. szeptember 2. 14:34

A közigazgatás átalakításával összefüggő kormányzati döntéseknek megfelelően augusztus 31-i hatállyal megszűnt az eddig központi hivatal formájában működő HM Védelmi Hivatal, és szervezeti elemeivel, valamint feladatrendszerével beolvadt a Honvédelmi Minisztériumba. A hivatal utolsó állománygyűlését augusztus 31-én rendezték meg.

1596018995

Az állománygyűlést megnyitó dr. Földváry Gábor jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte: a kormány döntésének megfelelő átalakítás a struktúra és az alá-fölé rendeltség vonatkozásában hoz változásokat, ugyanakkor a Honvédelmi Minisztérium vezetésének célja a honvédelmi igazgatási szakmai munka töretlen folytatása. Hozzátette: a  honvédelmi igazgatás a tárcánál egységes feladatrendszert képez, ezért annak végzése egyetlen szervezet keretein belül, egységes követelmények mentén kell, hogy megvalósuljon a jövőben is. Ennek megfelelően a szeptember 1-től megalakuló HM Védelmi Igazgatási Főosztály változatlan tartalommal viszi tovább a megszűnő HM Védelmi Hivatal feladatrendszerét.

A helyettes államtitkár megköszönte az állomány eddig tanúsított lelkiismeretes, magas színvonalú munkáját, majd ismertette a létrejövő új szervezet előtt álló kihívásokat.

1596018995

Ezt követően dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a megszűnő HM Védelmi Hivatal megbízott főigazgatója értékelte az elmúlt időszakban elvégzett feladatokat, majd részletesen tájékoztatta az állományt az új szervezeti struktúrában végrehajtandó feladatokról. Az átalakításért felelős vezetőként kérte, hogy az új szervezet megalakulásának időszakában is az eddig tapasztalt magas szakmai színvonalon hajtsák végre feladataikat, és lelkes, odaadó hozzáállásukkal segítsék elő, hogy az új főosztály a Védelmi Hivatal nyomdokain haladva a honvédelmi igazgatás stabil és megkerülhetetlen szereplője maradjon.

Az állománygyűlés elismerések átadásával zárult.

1596018995

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária