Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakalapozó kiképzés a különlegeseknél

Szöveg: K. D. százados | Fotó: K. G. őrmester, Pápai Annamária |  2020. március 28. 14:52

A kialakult járványügyi helyzet figyelembevételével, és a bevezetett szigorú biztonsági előírások és korlátozások betartásával hajtotta végre az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár mintegy 40 katonája a Különleges Rendeltetésű Katonák Szakalapozó kiképzését.

1596077601

A képzés célja volt, hogy rendfokozattól és beosztástól függetlenül megismerjék a dandár alapfeladataiból eredő elengedhetetlen harcászati ismereteket és az ezek végrehajtásához szükséges technikai eszközöket. A kiképzés az állomány részére a korábbi kétfázisú tematikától eltérően egy fázisban zajlott, azaz minden katona ugyanabban a képzésben részesült, mint akik a dandárnál harcoló beosztásokba kerülnek. Az alakulat parancsnoksága fontosnak látta egységesíteni a kiképzést és több lehetőséget biztosítani a nem harcoló vagy harctámogató beosztásba tervezett katonáknak, akik így nagyobb harcértékkel tudták befejezni a felkészítést.

A képzés során minden katona egységesen részesült fegyverzettechnikai és lövészeti felkészítésben, amely során a fókusz a biztonságos fegyverkezelésen, a helyes tüzelési testhelyzetek elsajátításán, valamint az alapvető lövészeti készségek fejlesztésén volt. Megismerték az alakulatnál rendszeresített lőfegyvereket, és újra átvették a korábban az alapkiképzésen elsajátított ismereteiket. A már rendszerben lévő AK-63D típusú gépkarabély és a PKM géppuska mellett megismerkedtek a CZ BREN 2 típusú gépkarabéllyal, valamint a Glock 17-es pisztollyal is. Kapáslövések végrehajtása mellett a résztvevő katonák a nagyobb lőtávolságra leadott pontos lövések végrehajtását is begyakorolták. A lőkiképzést éles kézigránát dobása egészítette ki.

1596077602

A képzésnek a túlélés része minden katona számára szükséges alapismeret. Elsajátították a menedékkészítést a már meglévő-, és szükségeszközökkel, megtanulták a tűzgyújtás és a víztisztítás alapvető lépéseit, valamint a saját csapatokkal és légi eszközökkel történő kapcsolatfelvételt is. Szintén gyakorolták az esetleges sérülések ellátását szükségeszközök alkalmazásával. Ezt támogatta az egészségügyi felkészítés is, ahol mind a légzésbiztosítás, mind pedig a vérzéscsillapítás eszközeit, gyors és hatékony használatát is megismerte az állomány. A különböző kötözési és szállítási módok mellett az oktatók szimulált helyzetekbe helyezték a katonákat, ahol megszerzett ismeretekkel és az egészségügyi protokollt alkalmazva kellett ellátniuk a sebesülteket.

A harcászat során először az egyes harcos, majd tűzpár-, tűzcsoport- kötelékben gyakoroltak a résztvevők, akik a kiképzés során elsősorban az alapkiképzéseken megtanult technikákat mélyítik el, így növeli az egyes katonák egyéni képességeit. Mivel a dandárnál különleges műveleti és rohamlövész harcászati képzések is zajlanak, ezért a nagyobb kötelékekben végrehajtott „kontakt drillek" már az említett képzések harcászati fázisaiban kerülnek elsajátításra.

A harcászati felkészítést az alapvető alpin technikák begyakorlása követte, ahol a katonák megtanulták a lényeges csomó-, és kötéltechnikákat, valamint a biztonságos ereszkedést társbiztosítással. Mindezek mellett a kiképzésen résztvevők a helikopteren való biztonságos tevékenység végrehajtásával, a légi eszköz fogadásával és biztosításával is megismerkedhettek.

GALÉRIA

Címkékkiképzés