Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Számítógépes törzsgyakorlás két helyszínen

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. november 30. 16:01

Blazing Lance 2019 néven számítógéppel támogatott törzsgyakorlás folyik Várpalotán és Budapesten.

1599196742
Vantal Zsolt ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Szárazföldi Haderőnemi Osztályának vezetője, a gyakorlat igazgatója elmondta: a V4-es partnerországok együttműködésével megvalósult gyakorlat jelenleg zajló első fázisát az MH Bakony Harckiképző Központból vezetik, és kiváló lehetőséget nyújt a különböző modulelemek összekovácsolására.

1599196742
Mint ismeretes, a V4-es országok először 2016-ban láttak el közös szolgálatot, majd 2019-ben újra Európai Unió Harccsoport készenléti feladatokat látnak el. A tervezett szerepvállalás létszámában a lengyelek után hazánk biztosítja majd a legtöbb katonát, mégpedig két modulban (műszaki és nem-kinetikus), a parancsnokságokon parancsokhelyettesi beosztásokkal.

Vantal Zsolt ezredes szerint a mostani nemzetközi törzsgyakorlás azért is hatékony, mert a szimulációs térben jól készíti fel az állományt a jövő évi valós feladat-végrehajtásra.

1599196742
Fotó: a szerző felvételei