Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meggyújtották a hit gyertyáját

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. november 30. 15:06

A Honvédelmi Minisztérium katolikus és protestáns tábori püspökségeinek szervezésében november 30-án, pénteken megtartották az első karácsonyváró, gyertyagyújtással egybekötött adventi áhítatot Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában.

1599196740
„Urunk! Add, hogy ebben az adventben fel tudjuk ismerni a teremtő csöndes percek csodáját, amelyek igenis át tudják alakítani az életünket a Te szavad és útmutatásod szerint, a bánat és bocsánat, a bűnbánat és bűnbocsánat áldott pillanataiban. Nyisd meg a szívünket, lelkünket, szellemünket, értelmünket az igaz békére, hogy a jóakaratú kedvesség és a szeretet tetteiben segítségére legyünk szeretteinknek, barátainknak, munkatársainknak. Add meg, hogy ebben az adventben megtanuljuk a várakozás igazi értelmét, az elfogadás nagy ajándékát" – mondta Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke. Ezt követően a HM Protestáns Tábori Püspökség képviseletében Máté Sándor alezredes, tábori lelkész szólt az egybegyűltekhez.

1599196740
A koszorún az első gyertyát Lány Zsolt ezredes, a HM Belső Ellenőrzési Főosztály vezetője gyújtotta meg Varga Attila: Ébredj, ember című egyházi énekének kíséretében. A gyertyagyújtáson a Légierő Zenekar – Veszprém kísérte az egybegyűltek ünnepi énekét.

Az egyházi üdvözlést és az igehallgatást követően, a közös ima után a résztvevők meghallgatták a záró áldást.

1599196740
Fotó: Szabó Lajos zászlós