Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százados úr, sej-haj…

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy |  2016. április 2. 11:37

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Fejér megyei szervezete ünnepélyes megnyitóval indította útjára honvédelmi szakkörének vándorkiállítását Székesfehérváron, a Hunyadi Mátyás Szakközépiskolában március 31-én.

1596011164

A rendezvényen részt vett Szabó András ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki irodavezetője, és Benda László ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka is.

Az ünnepséget a középiskola diákjaiból szerveződött kórus a Százados úr, sej-haj… című katonanótával nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött Csóka László nyugállományú zászlós, egykori katonazenész, aki trombitaszóval kötötte egybe az ünnepség egyes elemeit.

1596011165

Az ünnepi beszédeket követően Czibikné Kónicz Márta igazgatónő és Kauferné Vig Márta, a Matasz megyei elnöke együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a diákok az 50 óra közösségi szolgálatot teljesíthetik a Matasz által szervezett rendezvényeken is. 

1596011165