Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szemtől szemben a mérgező harcanyagokkal

Szöveg: Kocsis Balázs százados |  2015. március 30. 11:57

A szlovákiai Zemianske Kosztol’any település melletti katonai gyakorlótéren hajtották végre Sáraranymező 2015 elnevezésű gyakorlatukat a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj ABV-felderítő katonái március 23−27. között.

1595990439

A magyar katonák évek óta rendszeresen visszatérnek a szlovák hadsereg vegyivédelmi kiképzőbázisára, hogy éles, mérgező harcanyagok alkalmazása mellett gyakorolják szakfeladataikat.

1595990439

Ezúttal a vegyivédelmi zászlóalj ABV-felderítő katonái gyakorolták a felderítőeszközökkel való detektálást és kimutatást − az egyesharcos-kiképzés alapelveire építve. A gyakorlat jó alkalom volt a felderítő-szakállomány szakmai felkészítésére és összekovácsolására.

1595990440

„Az itt szerzett tapasztalatok meggyőzően támasztják alá, hogy a rendszeresített egyéni védőeszközeink és szakfelszereléseink éles, mérgező harcanyaggal szennyezett környezetben is képesek hatékony védelmet nyújtani, és garantálják a szakfeladatok sikeres végrehajtását. Erősítik a végrehajtó állomány saját rendszeresített eszközeibe vetett bizalmát" – mondta el a szlovákiai kiképzést végrehajtó állomány parancsnoka.

1595990440

Fotók: a szerző felvételei