Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent háború az antant ellen

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 10. 20:39

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

A török kormány kihirdette a szent háborút – írja a Népszava. “Perzsia is sorompóba lép, Afganisztán és India szintén részt fognak venni az oroszok és az angolok elleni küzdelemben. (…) Most végre elérkezett a várva-várt pillanat, amikor negyvenmillió muzulmánt fogunk fölszabadítani."

Perzsia hadat üzent az antantnak – tudósít a Népszava. “A perzsa kormány elhatározta, hogy Angliával és Franciaországgal 1906-ban kötött szerződéseket fölmondja és az ántánt-hatalmaknak hadat üzen."

A Pesti Hírlap egy érdekes győzelemről számol be. „Győzelmet arattak a török csapatok mind a két ellenség fölött: megverték a Kaukázusban az orosz sereget és jelentős tért hódítottak azok a csapatok, amelyek átlépték az egyiptomi határt. A tegnapi török hír arról számolt be, hogy az orosz területen fekvő Kaghysman városon keresztül vonult ellenség ellen vonult a török sereg, amely az orosz centrumot támadta és két napig tartó heves harcok után behatolt az ellenség hadállásaiba."

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595982328
Címkéklapszemle