Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent István-emlékév az MH ÖHP aktív részvételével

Szöveg: Godány Judit őrnagy |  2013. január 9. 9:32

Székesfehérvár a 2013-as esztendőt a 975 éve elhunyt államalapító, Szent István király emlékének szenteli. Az emlékévet 2013. január 4-én nyitották meg ünnepélyesen. A rendezvényen Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is részt vett.

Szent István szellemi öröksége a katonák számára is kiemelt jelentőségű, hiszen nemcsak bölcs uralkodó és államférfi, hanem egyben kiváló hadvezér is volt. Az eseménysorozat színvonalas megrendezését éppen ezért a parancsnokság is támogatja. A megyei és városi programokon lehetőségeinkhez mérten aktívan részt veszünk, hogy a lakosság érezze: az itt szolgáló katonák a helyi társadalom szerves részét alkotják.

Ebben az évben is meg kívánunk jelenni a magyar honvédelem napjához kapcsolódó, immár többéves hagyománnyal rendelkező Fehérvár katonái rendezvényünkkel, bepillantást nyújtva a honvédség mindennapjaiba. Szeretnénk kihasználni a lakosság katonazene iránti vonzalmát és fogékonyságát, ezért több saját és városi/megyei rendezvényen is hallható lesz a Fricsay Richárd-díjas Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar.

1595947268

2013-ban is kiemelt területként kezeljük a honvédelmi nevelés kérdését. Tovább szeretnénk nyitni a város, a megye és az ország fiataljai felé, hiszen az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alakulatai az egész ország területén megtalálhatóak. Ebben nagymértékben támaszkodunk az egyre népszerűbb KatonaSuli-program által nyújtott lehetőségekre. Továbbra is támogatjuk a pákozdi katonai emlékparkban folyó Hazafiság iskolája elnevezésű programot. Idén is részt veszünk a gyermektáboroztatásban, együttműködve a támogató civil szervezetekkel.

A 2013-as évben a nemzeti és állami ünnepek megtartásához katonai tiszteletadás biztosításával járulunk hozzá, a katonáktól megszokott és elvárt méltósággal és színvonalon.
A fehérvári Múzeumok Éjszakáján ismét megnyitjuk a látogatók számára a helyőrség történetét bemutató emlékgyűjteményünket, ahol az érdeklődők megismerhetik a város katonai múltját, jelenét is. Szeptember végén, a pákozdi katonai emlékparkkal közösen az 1848-as pákozdi csata tiszteletére megrendezendő Honvédfesztivál programjaira invitáljuk a történelem és honvédelem iránt fogékony fehérvári polgárokat.

Bízunk abban, hogy a tervezett katonai közreműködéssel nagyban hozzájárulhatunk a Szent István-emlékév színvonalas és emlékezetes megrendezéséhez. Továbbá reméljük azt is, hogy a parancsnokság és alárendelt katonái által végrehajtott programok hatására egyre többen lesznek a helyőrségben azok, akik mind gondolataikban, mind cselekedeteikben elkötelezetté válnak a haza és a honvédelem ügye iránt. A haza oltalmazása ugyanis össztársadalmi feladat és érdek.

Fotó: Bödő Viktória