Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent Márton-napi megemlékezés

Szöveg: Madura János őrmester |  2017. november 24. 15:43

Szent Mártonra, a felderítők védőszentjére kétnapos programsorozat keretében emlékeztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái.

1596041715

Márton neve összeforr a katonai hivatással, hiszen 15 éves korában apja kívánságára húzott egyenruhát. Katonaévei alatt magatartása, szolgálatkészsége és elhivatottsága példamutató volt társai számára. Ezen erények birtokában válhatott a felderítők védőszentjévé.

Az első napon felderítőversenyt rendezett a zászlóalj, amelyen a 24-esek mellett a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei is részt vettek. A katonai járőrversenyen a térképpel való tájékozódás mellett fegyver szét-, összeszerelés, sebesültszállítás is szerepelt a feladatok között.

1596041715

A második napon a sorakozó és a zászlófelvonás után zászlóaljparancsnokuk, Hajnal István alezredes vezetésével és a Debreceni Helyőrségi Zenekar kíséretében meneteltek a Kossuth-laktanyától a Böszörményi úton található Megtestesülés Templomba, ahol a rendhagyó istentiszteleten Szentesi Csaba őrnagy, a Bocskai-dandár görög katolikus tábori lelkésze köszöntötte a felderítőket, majd egy példabeszédben hangsúlyozta a szeretet és a barátok fontosságát. A helyszín nem véletlen választás, hiszen a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye és a Bocskai-dandár közötti jó kapcsolat 2011 óta hivatalos formában is létezik: azóta funkcionál a Megtestesülés Plébánia helyőrségi templomként, így állandó helyszíneként a dandár és a katonacsaládok részére szervezett vallási rendezvényeknek és szentmiséknek.

1596041716

A Megtestesülés Templomából visszatérve ünnepi állománygyűlés keretében Szabó Sándor törzszászlós a 24-esek vezénylőzászlósa és Kajári Ferenc dandártábornok, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat igazgatója mondott ünnepi beszédet, majd átadták az elismeréseket és az előző nap megtartott járőrbajnokság résztvevőinek a díjazásokat. A 24-esek végezetül díszebéden vettek részt, a napot pedig az immár hagyománnyá vált Felderítő Bál zárta.

1596041716

Fotó: Szalka Miklós őrvezető