Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sziklaszilárdan összekovácsolódtak

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. május 3. 7:21

„Veszprémben sokan tudnak a Szikla létezéséről, amelyet egyfajta misztikum leng körül. Ez természetesen így is van rendjén. Az ország védelme szempontjából kiemelten fontos feladatot látunk el és éppen ezért ezt az objektumot ennek megfelelően kell kezelni” – vallja Szücs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka a honvedelem.hu-nak adott interjújában.

Két szál gyertyát fújtak el képletesen a közelmúltban a haderő legfiatalabb alakulata, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) születésnapi tortáján. Hazánk légterének biztonsága felett a nap minden percében őrködő állomány parancsnoka, Szücs József mérnök ezredes szerint a Sziklában felkészültek az új 3D-s radarok hadrendbe állására, az állomány összekovácsolódott, az alakulat pedig egyre jobban ismert a „királynék városában".

A központ az első perctől kezdve részt vett az új 3D-s radarok tesztelésében, ezért a modern technikai eszközök hadrendbe állása a Sziklában folyó napi munkát tekintve nem okoz majd drasztikus változást. Inkább csak súlypontok helyeződnek át, ahogyan zökkenőmentesen átállunk majd a hagyományos orosz radarokról erre az új technikára. Minőségi változás előtt állunk: teljes mértékben élvezni fogjuk majd az ötödik generációs radarok összes kapacitását és képességét. A valós idejű légi helyzetkép előállításához régen is és most is a légtér lehető legstabilabb, legbiztosabb letapogatására van szükségünk. Visszatérve egy gondolat erejéig a változásokra: a régi, hagyományos radarszázadokhoz képest az új radarok vezérlése Veszprémben települ; az itt helyben dolgozó szenzormenedzser határozza meg az adott radar részére a fő irányokat, beállításokat. Ezek persze nem pillanatról pillanatra változnak, hanem alkalmazkodnak a légi helyzethez, a légi forgalomhoz és az időjáráshoz. Korábban ezt a tevékenységet a mérőpontokon végezték. Ebből a szempontból is jobb minőségű légi helyzetkép-előállítással tudunk majd számolni – mondta az ezredes.

1595953530


Az MH LVIK megalakulása óta több mint két év telt el. Hogyan lehet, hogyan sikerült összekovácsolni az új alakulatot a huszonnégy órás, folyamatos légtérfigyelési szolgálat mellett?

Hogy miként lehet elméletileg ezt megtenni, arról szakkönyvek garmadája szól. Mindazonáltal sem a stratégiai vezetéselméleti tantárgy, sem pedig ezek a könyvek nem adnak kézzel fogható, konkrét módszereket erre nézve. Sehol sincs listaszerűen felsorolva, hogy az állomány sikeres összekovácsolásához ezt, meg ezt kell végrehajtani. Alapvetően adott a szervezeti struktúra és a ránk vonatkozó feladatrendszer: ez meghatározza mindenkinek a szerepét és a helyét. Ebben a folyamatban nagyon fontos az időtényező is, nyilván egyik napról a másikra nem lehet összetartó csapatot építeni, bár bizonyos részfolyamatokat lehet siettetni. Az tudom, hogy a közös munka, a közös sikerek, vagy éppen a közös kudarcok szép lassan közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Természetesen az egyéneken is sok múlik, lényeges, hogy mennyire szeretnének részesei lenni a szervezetnek. Kellett persze egy alakulatlogó és egy -zászló, ami mögé fel tudunk sorakozni, ami a miénk. Tudatosan kerestük a megfelelő szimbólumokat és ebben a munkában is mindig partnerre találtam a kollégákban.

1595953530

Milyen konkrét tényezőket kellett figyelembe venni ebben a folyamatban?

Idő kellett ahhoz, hogy a szervezeti változás okozta sokk elmúljon az állomány egyes tagjaiból. Kezelni kellett továbbá a különböző szervezeti kultúrák keveredését is. Hiszem és vallom, hogy mindenki egyforma, csak más a szakmai és az egyéni háttere, ezeket kellett összecsiszolni, és meg kellett találni a különböző szervezetek kapcsolódási pontjait. Egy szintre kellett hozni a különböző kiképzettségi szinteket is, továbbá el kellett érni, hogy a kimondott szó alatt mindenki ugyanazt értse. Sajátosságunk ugyanakkor, hogy az állomány háromnegyede váltásos munkarendben dolgozik: náluk, azt gondolom, inkább az állandóság volt domináns. De véleményem szerint jó helyre hullt a mag, a különféle csapatépítő-közösségformáló programok alkalmával senkit sem kellett külön motiválni.

1595953530

Az alakulat is megtalálta helyét Veszprémben?

Igen, bár a mindennapi tevékenységünk során persze kevés olyan látványos elem akad, amelyre felkapják az emberek a fejüket. A mai modern hadsereg már nem várja el, hogy a katonák reggelente egyenruhában jöjjenek dolgozni és abban is menjenek haza. Sokan csak rendezvényeken, állami ünnepeken, kisebb-nagyobb megemlékezéseken látják a katonákat. Azt sokan tudják, hogy laktanyák vannak a városban, sokan tudnak a Szikla létezéséről is, amelyet egyfajta misztikum leng körül. Ez természetesen így is van rendjén. Az ország védelme szempontjából kiemelten fontos feladatot látunk el, és éppen ezért ezt az objektumot ennek megfelelően kell kezelni. A város illetékeseit kapcsolaterősítés céljából tavaly kerestük meg először; májusban, a honvédelem napja alkalmából tartott ünnepségünkön Porga Gyula polgármester mondott beszédet. Idén májusban pedig részt veszünk a hagyományos Gizella-napi rendezvényeken, ahol a katonák köszöntik a város lakóit. Egyébként Veszprém vezetésével közvetlen és baráti a kapcsolatunk. Több kollégánk részt vesz a Pannon Egyetemen folyó képzésben is, és az ott kialakítandó logisztikai kiválósági központ előkészítésében is hathatós segítséget nyújtottak.


Mint ahogyan a központ is tevékeny részese annak, hogy a városban is elindult és folyamatosan működik a KatonaSuli–program.

A program kapcsán kezdeményeztem a parancsnokoknál egy megbeszélést, amelyen azt egyeztettük, hogy miként tudnánk ebben részt venni. Az MH 54. Veszprém Radarezrednek és a központunknak is sajátossága, hogy az itt végzett munka a nap 24 óráján keresztül zajlik. Éppen ezért iskolai oktatási tárgyként nem tudtuk felvállalni a KatonaSulit, csakis a szakkör formájában megtartott foglalkozások jöttek szóba. A város ebben az első perctől kezdve partner volt. Olyan általános katonai ismereteket tanítunk, amelyeket a mindennapi életben bárki tud használni. Két középiskolában működik sikeresen a program és már általános iskolákból is kaptunk megkereséseket. A program elindítása egyébként egybeesett a Táncsics Mihály Építőipari Szakközépiskola vezetésének szándékával, amely szerint a következő tanévtől tantárgyként szeretnék intézményükben oktatni a honvédelmi ismereteket.
Jelenleg vizsgáljuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, de egy biztos: a gyerekek érdeklődését fel lehet kelteni a honvédelem ügye iránt.

1595953530


Az is a honvédelem részét képezi, hogy az MH LVIK tavaly írt alá együttműködési megállapodást a megyei katasztrófavédelemmel. A márciusi hóhelyzet kapcsán a gyakorlatban is történt esetleg együttműködés?

Az idei évtől kezdve a meteorológia központunk a megyét illetően tizenkét órás időjárási helyzetjelentést küld a katasztrófavédelemnek, amelyet ők köszönettel fogadnak. Ez lényegesen pontosabb, akkurátusabb, mint az országosan kiadott tájékoztatás, és ez a hóhelyzet kapcsán is világosan kiderült. Általánosságban 80 százalékos előrejelzési pontossággal dolgozunk. Segítségünk gyakorlati hasznát persze a katasztrófavédelem tudja pontosan megítélni, ám bízom abban, hogy információink hozzájárultak a megfelelő időben meghozott döntésekhez.

Fotó: a szerző felvételei