Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szilárd haderőstruktúra, kiszámítható életpálya

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. március 8. 19:27

„A hanyatlás éveit megállítottuk, el tudunk indulni a felfelé vezető úton” – fogalmazott a honvédelmi miniszter március 8-án Budapesten, az MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél tett látogatásán.

„Átkeltünk a sivatagon" − fogalmazott Hende Csaba az MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred állománygyűlésén az elmúlt három év tevékenységére utalva. Az alapok lefektetése megtörtént az új Alaptörvény hatályba lépése, illetve a jogszabályi környezet megújítása révén, hamarosan pedig a honvédségre vonatkozó, tíz évre szóló fejlesztési terv is a kormány asztalára kerül.

1595950545

A miniszter felidézte: az elmúlt húsz évben a kormányok előszeretettel vontak el forrásokat a Magyar Honvédségtől, ráadásul mindig a végrehajtó állomány „megnyirbálásával", alakulatok megszüntetésével, laktanyák bezárásával. A sereget fejetlen, eszetlen, tervezetlen módon működtették egyik hónapról a másikra, hiszen sem szilárd haderőstruktúra nem jött létre, sem arról nem létezett világos elképzelés, mi is a honvédség szerepe Magyarország életében.

„A hanyatlás éveit megállítottuk, el tudunk indulni a felfelé vezető úton" − összegezte az elmúlt három évben elvégzett munkát Hende Csaba. Ennek első bizonyítéka, hogy 2015-ig nominálértéken mindenképpen a 2012-es szinten marad a honvédelmi büdzsé, utána pedig GDP-arányosan évi 0,1 százalékkal növekedni kezd. Ennek köszönhetően 2023-ig több mint 500 milliárd forintnyi fejlesztési forrást lehet majd felhasználni a fenntartási költségeken túl.

1595950546

Hende Csaba hozzátette: 2013-ban 7 milliárd forinttal, mintegy 3 százalékkal jut több katonai kiadásokra, mint tavaly. Mindez különösen nagy eredmény, hiszen a NATO-n belül mindenütt a megszorítások időszakát éljük. „2023-ban sem lesz még kész a Magyar Honvédség, de jó irányba haladunk" − összegezte a miniszter.

Hende Csaba többször is hangsúlyozta: a személyi állomány helyzetének stabilitása kulcsfontosságú, a jövőben nem fordulhatnak elő váratlan átszervezések, hirtelen támadó, megoldhatatlan emberi helyzetek. Ennek jegyében a jövőben – az életpályamodell bevezetésével – kiszámíthatóság és tervezhetőség jellemzi majd a katonai pályát.

1595950546

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kormány megteremti annak valós garanciáit, hogy aki önhibáján kívül kerül ki a rendszerből, az megfelelő szinten tudja folytatni életpályáját a közszolgálat más területein. Szólt az egységes közszolgálati életpályamodellben feltáruló átképzési lehetőségekről, amelyek révén az érintett katonák az átképzés során is biztos megélhetésben fognak részesülni, a tanulmányok elvégzését követően pedig kötelezően be kell majd őket helyezni a megüresedő civil helyekre. E téren pontosan meghatározzák majd, ki milyen megfelelő egyéb helyre, beosztásra jogosult.

Hende Csaba kiemelte a megfelelő haderőstruktúra és a korszerű személyügyi munka jelentőségét. „A bürokráciát nem tartom katonai képességnek" − tette hozzá.

Fotó: Tóth László