Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szilveszter – minden korosztálynak

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2018. január 3. 17:10

Négy helyszínen, négyféle programmal várta a mulatni vágyókat az óév utolsó napján az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ, így minden korosztály megtalálhatta a számára megfelelő szórakozási lehetőséget.

1596042986

Szilveszter napján este hét órától várták többfogásos vacsorával, illetve svédasztalos kiszolgálással a vendégeket Balatonakarattyán, a Honvéd Üdülőben. A Központi Étteremben háromféle menüből választhattak a vendégek, a Moziteremben és a Hotel Napfény éttermében pedig válogatott finomságokat kóstolhattak a szilveszterezők, így például csülökpástétomot, tárkonyos malacragu levest, májpürével töltött sonkatekercset, bőrös sertéskarajt pezsgős párolt káposztával, süllőt Orly módra majonézes céklával, és vörösboros marhapörköltet juhtúrós sztrapacskával.

Vacsora után Szakál Attila koreográfus vezetésével izgalmas és változatos táncshow-t láthattak a vendégek, melyben az érzelmek, az indulatok, a szenvedély, de ugyanakkor a könnyedség, játékosság, vidámság is megjelent a különféle stílusok felvonultatásával.

1596042987

A show után a három helyszínen három sztárvendég szórakoztatta a közönséget: a Hotel Napfényben Bunyós Pityu, a Központi Étteremben Oláh Gergő, a Moziteremben pedig Zoltán Erika varázsolt fergeteges hangulatot. Aki pedig egy hamisítatlan Balaton-parti partyval akart az óévtől búcsúzni, DJ. Filó várta a strandi filagóriában.

Éjfélkor mind a négy helyszínen tűzijátékkal köszöntötték az újévet, majd az ilyenkor elmaradhatatlan korhelyleves, lencsesaláta és virsli került az asztalokra.

A balatonakarattyai szilveszter évről évre népszerűbb a vendégek körében: a 2017-es esztendőt több mint 450 igényjogosult búcsúztatta a Honvéd Üdülőben.

1596042987

Fotó: a szerző felvételei

Címkékrekreáció