Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dr. Simicskó István: történelmi jelentőségű fejlesztés kezdődött a Magyar Honvédség életében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. január 3. 18:40

Történelmi jelentőségű fejlesztés kezdődött a Magyar Honvédség életében, amiben nagy lépés az idei évre tervezett 428 milliárd forintos költségvetés – mondta a Kossuth Rádiónak január 3-án, szerdán a honvédelmi miniszter.

Dr. Simicskó István kifejtette: az összeg 30 százalékát – a NATO által előírtak szerint – fejlesztésekre, modernizációra, csaknem 40 százalékát bér- és bérjellegű kifizetésekre – az illetményfejlesztést is beleértve -, a fennmaradó mintegy 30 százalékát pedig működésre, fenntartásra fordítják.

A miniszter a fejlesztési célok között kiemelte a Magyar Honvédség légiszállítási képességének kialakítását. Ehhez szükség van többek között csapatszállító gépekre. Utalva a közelmúltban bejelentett két A319-es Airbus vásárlására, a miniszter ismét megerősítette: reméli, hogy a tavaszi missziós váltásoknál már ezekkel biztosítják a katonák szállítását. Hozzátette továbbá, hogy a repülőgépek vonatkozásában az egészen kicsi gyakorlógépek beszerzésétől a Gripen repülőgépek fegyverzetének fejlesztéséig terjedő fejlesztést akarnak végrehajtani.

Dr. Simicskó István kitért a „páncéltörő képesség" fejlesztésére is, felidézve, hogy a kormány tavaly év végén döntött vállról indítható, többcélú rakétafegyverzet beszerzéséről is.

A Honvédelmi Minisztérium ezenkívül több milliárd forintot költhet tüzérségi eszközökre, lőszerre és katonai radarokra. Idén kiemelt figyelmet fordítanak a laktanyák fejlesztésére is – hangsúlyozta dr. Simicskó István, aki a hódmezővásárhelyi, a tatai és a szolnoki bázisokat emelte ki. Mindemellett a kibertérben is jelen kíván lenni a Magyar Honvédség, hogy ott is erősítse Magyarország biztonságát – fejtette ki.

A honvédelmi miniszter felidézte továbbá, hogy január elsejével a katonák illetménye további 5 százalékkal emelkedett.